Nagyvilág

Csoportosan megerőszakolták, lelőtték, majd az aligátorok elé vetették a fiatal lányt

Brittanee Marie Drexel még 2009-ben tűnt el, mikor a tavaszi szünetben elutazott a barátaival egy Myrtle Beach-en található hotelbe. A fiatal lány éjjel tűnt el, sokáig keresték, nem tudták mi történt vele. Brittanee holttestét végül egy feltehetőleg

aligátorok által ásott gödör mélyén találták meg.

A ügyben az FBI is nyomozni kezdett, a beszámolókból pedig kiderült, hogy a lányt nemsokkal a halála előtt többen megerőszakolták. Az elkövetők ezek után lelőtték, majd a testét úgy próbálták meg eltűntetni, hogy aligátorok vetették. Az ügy kapcsán senkit nem sikerült letartóztatni, ám most, egy 25 éves börtönbüntetésre ítélt rab azt állítja, hogy látta a lány utolsó pillanatait.

Csoportosan megerőszakolták, lelőtték, majd az aligátorok elé vetették a fiatal lányt 1
Brittanee Drexel

Taquan Brown elmondta, hogy látta a lányt egy olyan háznál, ahol a bűnözők fegyvereket és egyéb holmikat szoktak elrejteni. Brown vallomását megerősíti a tény, miszerint Brittanee mobiljának a jelét a közelben fogták utoljára. Az elítélt meg is nevezte, hogy kikkel látta utoljára a fiatalt.

Brittanee-vel, ha lehet hinni Brown meséjének, Da’Shaun Taylor és édesapja Shaun Taylor erőszakoskodott. A rab elmondta, hogy miután a lánynak sikerült kiszabadulnia a férfiak szorításából, megpróbált elszökni, ám ekkor lelőtték, majd a gödörbe dobták.

A két férfi ellen bizonyíték hiányában semmilyen eljárás nem folyik.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik