Nagyvilág

A líbiai kormányerők támadást indítottak a Szirtben maradt dzsihadisták ellen

A vasárnapi összecsapásokban a kormányhoz hű erők 18 katonája esett el, és 120-an megsebesültek – közölte a kórházi forrás néhány órával a támadás kezdete után.

Előzőleg a kormányerők egyik szóvivője azt mondta, hogy “megindították a Szirt elleni végső rohamot”.
Az AFP francia hírügynökség egy helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy mindkét városrészbe, amely még az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll, mintegy ezer katona vonult be, harckocsik és páncélozott szállító harcjárművek támogatásával. A térségből később fegyverropogás és robbanások döreje hallatszott.

A kormányerők közlése szerint támadásuk előkészítéseként vasárnapra virradó éjjel amerikai harci gépek bombázták a dzsihadisták állásait.

Az Iszlám Állam fegyveresei 2015 júniusában kerítették hatalmukba Szirtet, s a város visszafoglalását célzó hadművelet idén májusban kezdődött. A fővárostól, Tripolitól mintegy 450 kilométerre keletre fekvő város elvesztése súlyos csapást jelentene a dzsihadisták számára, mivel Szirt biztosítja az összeköttetést az olajban gazdag észak-afrikai ország nyugati és keleti rész között.

Moammer Kadhafi líbiai diktátor hatalmának francia és brit katonai beavatkozással történt 2011-es megdöntése és a politikus meggyilkolása nyomán Líbia teljes káoszba süllyedt, s a keletkezett hatalmi űrt egymással rivalizáló milíciák töltötték be. A zavaros helyzetet kihasználva az Iszlám Állam is területeket szerzett az országban, tavaly júniusban pedig megszállta Kadhafi szülővárosát, Szirtet, amely legfőbb líbiai erődítménye lett.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik