Nagyvilág

Sajtótájékoztatót tartott az a cseh nő, aki túlélt egy hónapot az új-zélandi vadonban

Társa még az eltévedésük után meghalt.

Sajtótájékoztatót tartott pénteken az a cseh nő, aki egy hónapot élt túl a vadonban Új-Zélandon, míg rátaláltak. A déli féltekén tomboló télben a 33 éves Pavlina Pizova és társa, a 27 éves Ondrej Petr túrázni indultak, két nap után azonban eltévedtek, a ködben és a sűrű hóesésben tájékozódni sem tudtak. Egy éjszakát a szabadban töltöttek, a következő napon pedig Petr megcsúszott egy meredek lejtőn, nem sokkal később pedig meghalt.

Pizova még két éjszakát töltött a szabadban a fagyos időben, mire megtalálta azt a kunyhót, ahová tartottak. A nő tolmácsa, a queenstowni tiszteletbeli cseh konzul azt mondta: érthetetlen, hogyan sikerült túlélnie menedék nélkül, erre Pizova azt mondta, minden elérhető dologgal kitömte a hálózsákját és folyamatosan masszírozta a lábát, hogy melegen próbálja tartani magát.

Végül a nőnek sikerült megtalálnia a menedékhelyet. Itt a turisták rendelkezésére egy ötvenágyas szállás áll, de volt mellette egy kisebb erdészház is, ahová az ablakon keresztül tudott Pizova bemászni. Itt volt élelem és tűzifa is, sőt, egy rádió-adóvevő is, de azt a nő nyelvtudás híján nem tudta használni. A körülményeket figyelembe véve úgy döntött, a kunyhóban marad, bár többször is megpróbált elindulni, de az időjárási körülmények eltántorították.

Pizova a kunyhó előtt a hóba rajzolt egy hatalmas H betűt, amit hamuval tett könnyebben észrevehetővé, ha helikopterrel repülnének arra. Végül egy hónap után a cseh konzulátus jelezte a hatóságoknak, hogy Pizova és Petr nem került elő. A rendőrök megtalálták az autójukat, majd egy helikoptert küldtek, hogy járja végig a túraútvonalat, így bukkantak rá a nőre szerdán.

A megmentett nő körülményekhez képest jó egészségi állapotban van. A sajtótájékoztató során igyekezett nyugodtnak mutatkozni, de a végén, amikor köszönetet mondott a mentőcsapatoknak, a rendőrségnek és tolmácsának, sírva fakadt. A sajtótájékoztatón azt tanácsolta a túrázni indulóknak, hogy az ő hibájukból tanulva szóljanak másoknak, ha túrázni indulnak, vigyenek magukkal nyomkövetőt és ne becsüljék alá az új-zélandi időjárást.

Pénteken a rendőrök feltételezhetően Ondrej Petr holttestét is megtalálták és elvitték a helyszínről. A halottszemlét megkezdték. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik