Nagyvilág

A francia államtanács előtt a burkinitilalom

A francia államtanács, vagyis a legfőbb közigazgatási bírósági szerv vizsgálatot indított csütörtökön annak megállapítására, jogszerűek-e a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó, immár legalább tizenöt francia település által bevezetett tilalom.

A kérdés hetek óta heves indulatokat vált ki Franciaországban. A burkini körüli vita csak tovább éleződött, miután előző nap a The Guardian című brit napilap honlapján közzétett egy fényképet, amelyen az látható, ahogy Nizza strandján négy fegyveres rendőr körbevesz egy turbánt és hosszú ujjú pólót viselő nőt, aki a rendőri intézkedés hatására később levesz magáról egy ruhadarabot. A fényképek tanúsága szerint meg is büntették. Egy másik nőt Cannes-ban bírságoltak meg, mert nem “a jó erkölcsbe és szekularizmusnak megfelelő” öltözéket, hanem leggingset, tunikát és fejkendőt viselt.

A tiltást bevezető francia települések, köztük a filmfesztiváljairól ismert Cannes és Nizza azzal indokolta a lépést, hogy a burkini viselése “nem egyezik a Francia Köztársaság értékeivel”.

Az államtanács csütörtökön hallgatja meg jogvédő szervezetek beadványát, amelyek amellett érvelnek, hogy a Villeneuve-Loubet-ben bevezetett tiltás jogszerűtlen. Ettől kezdődően 48 órája van a testületnek arra, hogy véleményt alkosson.

Az ügy megosztja a francia politikai elitet.

Manuel Valls francia miniszterelnök védelmébe vette a burkinit betiltó városok vezetőit, és csütörtökön azt mondta a BFM francia hírtelevíziónak, hogy Franciaországban jelenleg “a kultúrák harcát” vívják. Álláspontja szerint a burkini “a nők elnyomását” jelképezi, hozzátette azonban, hogy a hatóságoknak az emberi méltóságra tekintettel kellene betartatniuk a tilalmat.

A marokkói születésű Najat Vallaud-Belkacem közoktatásügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy a vita csak a rasszista retorikát táplálja. Hozzátette, ellenzi a burkini viselését, de nem ért egyet azzal, hogy a tilalom hasznára válna Franciaországnak a szélsőséges iszlamisták elleni harcban. “Nincs kapcsolat az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet merényletei és a női strandruha között” – szögezte le.

A francia fővárosba látogató Sadiq Khan, London polgármestere és Párizs vezetője is bírálta csütörtökön a bevezetett tilalmakat. Úgy vélték, a nőknek azt kellene viselniük a strandon, amit csak akarnak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik