Külföld

Plágiumbotrányba keveredett a mexikói elnök

24.hu
24.hu

2016. 08. 23. 06:26

Korábban a témában:

Plágiumgyanú merült föl Enrique Pena Nieto mexikói elnök egyetemi szakdolgozata körül, amelyre 25 éve az ügyvédi diplomáját kapta, miután egy hírportál hétfőn azt közölte, hogy a dolgozatban tucatnyi más szerzőtől származó szöveget talált.

Az Aristegui Noticias című tényfeltáró portál a diplomamunka áttanulmányozása és professzorokkal való konzultáció után arra a következtetésre jutott, hogy

a hivatalban lévő elnök a dolgozat 682 bekezdéséből legalább 197-et plagizált,

azaz más szerzőktől emelt át.

Az elnöki hivatal a vádakra Eduardo Sanchez szóvivő útján reagált, aki pusztán

formai hibának nevezte

az idézőjelek hiányát és azt, hogy a valódi szerzők nincsenek feltüntetve a dolgozat forrásjegyzékében.

Az Opus Dei katolikus lelkiségi mozgalom által fenntartott mexikóvárosi Panamericana Egyetem, ahol Pena Nieto annak idején a jogi tanulmányait végezte, hétfőn közleményben tudatta, hogy tanulmányozza az esetleges plágium kérdését.

A négy éve hatalmon lévő mexikói elnök népszerűsége a Reforma című napilap nemrég közölt közvélemény-kutatása szerint már

ez a botrány nélkül is mélyponton volt,

alig 23 százalékos támogatottsággal.

Az üggyel előálló tényfeltáró portált Carmen Aristegui vezeti, az az ismert mexikói újságíró, aki 2014-ben Nieto feleségének botrányt kavaró házvásárlási ügyletét is leleplezte. Mint kiderült, Angele Rivera 2014-ben 7 millió dollár értékben vásárolt luxusingatlant a kormányzati közbeszerzések legnagyobb nyertesének számító vállalattól, a HIGA-csoporttól.

Bár a kormányzat által támogatott vizsgálat nem talált összeférhetetlenséget és az ügyletet végül felbontották, a botrány így is alaposan megtépázta az elnök imázsát. Nieto idén júliusban az eddigi legszigorúbb korrupcióellenes intézkedéscsomag bemutatáskor ragadta meg az alkalmat, hogy beismerje hibáját és bocsánatot kérjen felesége házvásárlási ügylete miatt.

Aristeguit és tényfeltáró csapatának munkatársait mindazonáltal a leleplezést követően elbocsátották az őket foglalkoztató MVS rádiótól.

(mti)

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.