Nagyvilág

Félelemkeltéssel vádolják a német kormányt a polgári védelmi terv miatt

Az ellenzék szerint több évtizedes elképzelésekre építenek, pedig sokat fejlődött a világ.

Félelemkeltéssel vádolja ellenzéke a német kormányt a polgári védelmi terv új változatával kapcsolatban, amelyet a napokban fogad el a kabinet.

A terv szerint az állami intézmények felkészítése mellett a lakosság felelősségvállalására és önvédelmi képességére is építeni kell, azt javasolnák az embereknek, hogy mindenki állítson össze házipatikát, tartalékoljon meleg takarót, gyertyát, gyufát, elemeket, feltöltött akkumulátort, készpénzt, öt napra elég ivóvizet és tíznapi élelmet.

A Baloldal társ-frakcióvezetője, Dietmar Bartsch szerint a kormány ezzel teljesen elbizonytalanítja a lakosságot, azt sugallja, hogy meg kell rohanni a boltokat.

A Zöldek szerint helyes a polgári védelmi terv frissítése, de a kormány részéről hanyagság, hogy az utóbbi évek technológiai fejlődése ellenére több évtizedes elképzelésekre építik a lakosság védelmét. Nemigen képzelhető el olyan forgatókönyv, amely alapján szükség volna arra, hogy a háztartások ivóvíz- és élelmiszer-készletet halmozzanak fel – mondta Konstantin von Notz frakcióvezető-helyettes.

A Belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a koncepció nem az utóbbi hetek támadásai miatt készült, a Bundestag még 2012-ben kérte fel a kormányt, hogy készítse el az 1995-ös polgári védelmi terv új változatát.

A mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium szóvivője kijelentette: az nem új fejlemény, hogy a kormány élelmiszer és ivóvíz tartalékolását javasolja, a szövetségi polgári védelmi és katasztrófavédelmi hivatal honlapján, régóta olvasható, hogy a természeti katasztrófák veszélye miatt minden háztartásban érdemes tartalékolni 14 napra elegendő élelmiszert. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik