Nagyvilág

Német belügyminiszter: meg kell szokni a hosszabb sorokat

Kényelmetlenséget okozhatnak a szigorúbb biztonsági intézkedések, de nem korlátozzák a szabadságot – jelentette ki Thomas de Maiziere.

A júliusi merényletek nyomán olyan biztonsági intézkedéseket kell bevezetni, amelyek mindenki számára okozhatnak kényelmetlenségeket – mondta a német belügyminiszter a Bild am Sonntagnak adott interjúban.

Thomas de Maiziere szerint a terrorizmus veszélye már jóval a menekülthullám előtt jelen volt az országban. A hatóságoknak vannak olyan értesülései, hogy lehetnek terroristák a menekültek között, ezeket kinyomozzák, eljárások és letartóztatások is vannak a menekültek ellen, de a miniszter fontosnak tartotta leszögezni, hogy a menekültek nagy többsége, különösen a szíriaiak békések, és azért mentek Németországba, hogy megmeneküljenek a terror elől.

A politikust megkérdezték arról, hogyan viszonyul Angela Merkel azon kijelentéséhez, hogy Németország meg fog birkózni a menekültek nagy számából adódó kihívásokkal, amit a kancellár a „Sikerülni fog!” jelszóval nyomatékosított. Ettől a kijelentéstől már eltávolodott a bajor testvérpárt és a koalíciós partner szocialisták is, ennek ellenére de Maiziere úgy látja: aki kormányzati felelősséget visel, nem mondhatja azt, hogy „nem fog sikerülni”. Szerinte ez a jelszó éppen annyira helyes, mint amennyire túlértékelt.

A miniszter szerint a biztonsági intézkedések miatt meg kell szokni a hosszabb sorokat, az alaposabb ellenőrzéseket, vagy azt, hogy névre szóló jeggyel lehet belépni egy rendezvényre. Mindez terhes, kényelmetlen és időrabló, de nem korlátozza a szabadságot – vélte.

Tervezik, hogy a pályaudvarok és repülőterek biztonsági kamerás rendszereit arcfelismerő szoftverrel egészítik ki, és tesztelnek olyan alkalmazást is, amely a gazdátlan csomagokra figyelmeztet – árulta el de Maiziere. „A hatóságoknak technikailag képesnek kell lenniük mindarra, amire lehetőségük van jogilag” – szögezte le. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik