Nagyvilág

130 millió ember szorul ma humanitárius segélyre a túléléshez

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólította a világ országait, hogy “senkit se hagyjanak magára”.

A statisztikák mögé rejtve egyének, családok és közösségek vannak, ezek életét tönkretették

– mutatott rá a humanitárius világnapon tett üzenetében a főtitkár.

Ezek az emberek szülők, akiknek választaniuk kell, hogy élelmiszert vagy orvosságot vegyenek a gyermekeiknek; gyermekek, akiknek választaniuk, hogy iskolába járjanak vagy dolgozzanak, illetve hogy támogassák családjukat; családok, amelyeknek kockáztatniuk kell, hogy bombatalálat éri otthonukat vagy veszélyek közepette a tengeren át menekülnek – olvasható az üzenetben.

A megoldás nem egyszerű, mégis mindannyian tehetünk valamit, együttérzést mutathatunk, felemelhetjük hangunkat az igazságtalanság ellen és dolgozhatunk a változásért – hangsúlyozza a főtitkár.

A humanitárius világnap minden évben emlékeztet arra, hogy szükség van a szenvedést enyhítő tevékenységre. Ez a nap alkalmat ad arra is, hogy megemlékezzünk azokról a humanitárius munkásokról és önkéntesekről, akik a válságok frontvonalában dolgoznak – áll Ban Ki Mun üzenetében.

Ban Ki Mun arra sürgette a világközösséget: biztosítson forrásokat a világszervezet Központi Vészhelyzeti Segélyalapjának (CERF), hogy segíthessék a szükséget szenvedőket.

A humanitárius világnapot minden év augusztus 19-én tartják, ez a nap a 2003-ban az ENSZ bagdadi székhelye ellen elkövetett pokolgépes merénylet évfordulójával esik egybe.

Pénteken a világszervezet New York-i központjában koszorút helyeztek el annak a 22 ENSZ-dolgozónak a tiszteletére, akik életüket vesztették a merényletben, illetve azok számára is akik a humanitárius szolgálat teljesítése közben haltak meg.

Idén a világnap mottója az “egységes emberiség”, amelynek keretében az ENSZ felhívást tett a nemzetközi közösséghez, hogy támogassa a válságok által érintett embereket, és szavatolja, hogy a világszervezet dolgozói biztonságosan és hatékonyabban juthassanak el a szükséget szenvedőkhöz.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik