Nagyvilág

Levágta és megfőzte egy barátnője fejét az orosz horrornagyi

Egy biztonsági kamera vette fel, amint a 68 éves Tamara Samsonova az éjszaka közepén, egy nagy lábosból emberi maradványokat önt egy szemetesbe.

A szentpétervári asszony a 79 éves Valentina Uljanovát ölte meg akinek a barátnője, és az utóbbi években a gondozónője is volt. Samsonova ötven altatótablettát morzsolt bele Uljanova salátájába, majd miután az asszony meghalt gyógyszer-túladagolásban, egy kézifűrésszel feldarabolta a holttestét. A fejet megfőzte, a többi testrészt pedig műanyag zsákokba tette.

A brutális gyilkosság tavaly júliusban történt, a föderációs Nyomozó Bizottság (az FBI orosz megfelelője) most küldte át az ügy aktáit a bíróságnak. Samsonovát több hasonló esettel is kapcsolatba hozták, többek között albérlői, a férje és az anyósa halálával. A hatóságok szerint legalább tizenegy embert ölt meg, a nyomozás azonban nem halad, mert további áldozatok maradványai nem kerültek elő.

A legtöbb nyomot a nő naplójában találták: „Megöltem ma a bérlőmet Vologyát. A fürdőben egy késsel daraboltam fel a testét, a darabokat zsákokba raktam, amiktől aztán a Frunzenszki kerület különböző pontjain szabadultam meg” – írja. Samsonova, bár bevallotta Uljanova megölését, a többi gyilkosság felderítésében nem hajlandó együttműködni a rendőrökkel.

A művelt és intelligens nő, korábban Szentpétervár egyik legjobb hoteljében dolgozott, folyékonyan beszél németül és angolul, naplóbejegyzéseit is három nyelven írta. A nőt régebben  paranoid skizofréniával diagnosztizálták, ami után hosszabb időt töltött a hírhedt, speciálisan őrzött kazanyi elmeklinikán.

(Metro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik