Nagyvilág

Ősztől nagyon megéri az izraeli hadseregben szolgálni

izraeli-katona(960x640)(1).jpg (izraeli katona)
izraeli-katona(960x640)(1).jpg (izraeli katona)

Sok ezer izraeli fiatalt érintő, helyzetüket javító drámai változást jelentett be Gadi Ejzenkot vezérkari főnök: az izraeli hadsereg már októbertől magára vállalja a harci egységektől leszerelt katonák továbbtanulásának költségeit – közölte a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja hétfőn. A nemzeti kisebbségekhez tartozó, újonnan bevándorolt vagy hátrányos szociális helyzetű katonák mind részesülnek a kedvezményben, függetlenül attól, hogy harci egységnél szolgáltak-e.

A vezérkari főnök határozata nyomán az összes, hadseregnek szánt adományt a leszerelő katonák további képzésére áldozzák. “Az adományként érkező pénz konditermek helyett egyetemi fokozatokra megy majd el” – mondta Ejzenkot. A hadsereg fizeti majd a felsőfokú tanulmányok esetén az első diploma tandíját, vagy szakma tanulása esetén annak költségeit.

Ejzenkot a bejelentés előtt vasárnap találkozott Móse Kahlón pénzügyminiszterrel, akivel egyetértettek a változtatás minél előbbi kiterjesztésében minden leszerelő izraeli katonára. Kahlón miniszteri kinevezése óta megduplázta a sorkatonák zsoldját, és a lap becslése szerint mindent elkövet majd azért, hogy az összes katona tandíját fedezzék. A mostani változás érintettjeinek továbbtanulási költségei évi 230 millió sékelt (mintegy 17 milliárd forintot) jelentenek, kiterjesztésük minden leszerelő katonára további 500 millió sékelt (mintegy 36 milliárd forintot) igényelne.

Az izraeli hadsereg jelenleg is fedezi néhány különleges kommandós egységhez tartozó katonák első diplomájának tandíját, de a többi leszerelő katona saját maga teremti elő, illetve családi segítséggel fedezi a nem csekély, szakonként és intézményenként változó, évi mintegy tizenöt ezer sékeles (1 millió 150 ezer forintos) egyetemi tandíjat.

A tandíjak csökkentése, és ezzel a továbbtanulás megkönnyítése egyik meghatározó követelése volt az öt évvel ezelőtti izraeli tömegmozgalomnak, amely 2011 nyarán százezreket mozgósított. A zajos tömegtüntetéseken a magas megélhetési költségek és a drágaság ellen tiltakoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik