Nagyvilág

NATO főtitkár: Észak-Korea aláássa a nemzetközi biztonságot

Jens Stoltenberg kijelentette, a rakétateszt egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Észak-Korea nem tesz eleget és tevékenységével újra megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ország ballisztikus rakétaprogramját tiltó határozatait.

Provokatív tevékenységével Észak-Korea súlyosan aláássa a nemzetközi biztonságot

– hangsúlyozta.

A főtitkár arra szólította fel Phenjant, hogy azonnal, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon hagyjon fel minden létező nukleáris és ballisztikus rakétakísérlettel összefüggő tevékenységével. Észak-Koreának újra részt kell vennie a nemzetközi tárgyalásokon, és tartózkodnia kell minden további provokatív lépéstől – tette hozzá.

A dél-koreai hadsereg vezérkarának közlése szerint Észak-Korea ballisztikus rakétát bocsátott fel szerdán az ország délnyugati részében található Hvanghe tartományból, amely a tengerbe zuhant az ország keleti partvidékén.

Két héttel korábban Phenjan három Scud típusú ballisztikus rakétát indított, amelyek 500-600 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódtak, nem messze Észak-Korea keleti partvidékétől.

Április óta Észak-Korea több alkalommal tesztelt ballisztikus rakétát, ezek mindegyike a Japán-tengerbe csapódott be. Phenjan nemrégiben közelebbről meg nem határozott megtorló intézkedésekkel fenyegetőzött arra az esetre, ha Dél-Koreába amerikai THAAD típusú rakétaelhárító rendszert telepítenek az év végén.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik