Nagyvilág

Többször szerepelt a bolgár tévében az ansbachi robbantó

A szír férfi egy évig élt a balkáni országban.

Többször is szerepelt a bolgár tévében az a szír férfi, aki felrobbantotta magát a németországi Ansbachban, egy zenei fesztivál bejáratánál.

A 27 éves férfi 2013 júliusában illegálisan érkezett Törökországból Bulgáriába, ahol 2014 közepéig tartózkodott – közölte a bolgár belügyminisztérium. Ott tartózkodása idején nem került összetűzésbe a törvénnyel.

A merénylő akkor hajtotta végre a robbantást, amikor a német hatóságok elutasították menedékkérelmét és elrendelték kitoloncolását Bulgáriába.

A bolgár köztévé 2013 őszén kétszer is megszólaltatta a férfit egy szófiai befogadó állomáson. Szerdán ismét sugározták ezeket a felvételeket.

A 2013 szeptemberében készült felvételen a férfi felhúzta farmernadrágja szárát, hogy megmutassa sebesüléseit, amit elmondása szerint repeszek okoztak. Azt mondta, matematikatanár volt Aleppóban, de miután elvesztette családját a háborúban, fizetett egy embercsempésznek, aki Bulgáriáig vitte. Abban reménykedett, hogy továbbutazhat Németországba, Ausztriába vagy valamelyik skandináv országba.

A második, 2013 novemberi interjúban a férfi arról panaszkodott, hogy elvették a pénzét csalók, akik azt ígérték neki, hogy segítenek neki jobb lakhelyet találni a befogadó állomásnál, de végül az utcán maradt.

A BNT adásában megszólalt a riporter is, aki a szír férfiról szóló anyagokat készítette. Szerinte a későbbi merénylő visszahúzódó, szégyenlős ember volt. Látszott rajta, hogy nincs vesztenivalója, de nem volt agresszív – mondta Teodora Aszenova. Naivnak és manipulálhatónak tűnt – tette hozzá.

A bolgár hatóságok 2013 decemberében védelemben részesítették a férfit, de ez nem biztosított jogot számára, hogy elhagyja Bulgáriát. Az egyelőre nem világos, hogyan juthatott el mégis Németországba. (The Local)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik