Nagyvilág

Szerbia tiltakozó jegyzéket küldött Horvátországnak, mert rehabilitálják a fasizmust

Szerbia tiltakozó jegyzéket küld Horvátországnak a “fasizmus rehabilitálása” miatt – jelentette be Ivica Dacic szerb külügyminiszter kedden.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Szerbia háborús bűnösként tekint Alojzije Stepinac bíboros-érsekre (1898-1960), ugyanakkor a Zágráb megyei bíróság pénteken megsemmisítette az ellene hetven évvel ezelőtt hozott ítéletet. Az érseket az akkori Jugoszláviában a kommunista hatalom 16 évi börtönbüntetésre ítélte az 1941 és 1945 között hatalmon volt nácibarát usztasa rezsimmel való kollaborálás vádjával, és megfosztotta állampolgári jogainak gyakorlásától.

“Stepinac az usztasa mozgalom papja volt, aki a tárgyalásán hallgatással védekezett” – jelentette ki, majd hozzátette, hogy ezen már semmilyen tiltakozó jegyzék nem tud változtatni.  Megjegyezte, hogy a fasizmus maga az általános rossz, tilos annak felkarolása, a második világháborúban kikiáltott Horvát Független Állam (NDH) pedig “fasiszta képződmény” volt.

A horvát bíróság azzal indokolta Stepinaccal kapcsolatos ítéletét, hogy a második világháborút követően, 1946-ban meghozott törvényszéki határozat “súlyosan megsértette” az alapvető jogszabályokat, például a tisztességes eljáráshoz való jogot, és az egykori eljárást “politikai kirakatpernek” minősítette.

Stepinac érseket a horvát lakosság egy része hősként és mártírként tiszteli, amiért számos zsidó életét mentette meg a második világháború alatt. Ezzel egyidejűleg azonban számos szerb és zsidó azzal vádolja, hogy közel állt az usztasa rezsimhez, amelyet több tízezer ember – történészek szerint mintegy 30 ezer szerb – horvátországi koncentrációs táborokban való meggyilkolásáért tesznek felelőssé.

Mind a mai napig nem világos, hogy Stepinac a gyilkosságokkal világosan szembehelyezkedett-e, vagy azokat hallgatásával lehetővé tette.
Stepinac érseket a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa következetesen védelmébe vette a fasisztákkal való együttműködés vádjával szemben, és 1998-ban boldoggá avatta.

A horvát katolikus egyház kezdeményezte Stepinac szentté avatását is, a szerb ortodox egyház ugyanakkor tiltakozik ellene. A horvát külügyminisztérium még hétfőn tiltakozó jegyzéket küldött Szerbiának, amiért szerintük szerb tisztségviselők elfogadhatatlan megjegyzéseket tettek Alojzije Stepinac bíboros-érsekre az ítélet megsemmisítése után.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

ANKARA, TURKEY - MAY 8: 23-year-old Syrian Ayse Halo Ajouri (L), living in Syria's Aleppo with her two children Muhammed (R) and Husein (C), is seen during an exclusive interview in Ankara, Turkey on May 8, 2019. Ayse Halo Ajouri has learnt that his son Husein suffers from glass bone disease, when they have come to Turkey. Ajouri couldn't treat his son in Syria because of the civil war in the country and the lack of physical conditions of hospitals, and has come to Turkey. Ajouri's son Husein, whose bones are deformed due to his illness, has start to receive treatment at Al Farah ('My Happiness') Family and Child Support Centre, opened by UNICEF and Association for Solidarity with Asylum Seekers and Migrants (ASAM) in 2016, in Ankara. Ozge Elif Kizil / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.