Nagyvilág

Máris itt a hátborzongató, égi üvegcsúszda első pere

Alig három hét telt el a Los Angeles-i „Égi csúszda”, a Skyslide átadása óta, máris beperelték a tulajdonoscéget. A US Bank felhőkarcolójának tulajdonosától, az OUE Skyspace LLC-től egy New York-i házaspár követel kártérítést, egy bokatörés miatt.

Mint arról korábban írtunk, a US Bank Tower külső oldalán feszülő üvegcső a hetvenedik, és hatvankilencedik emeletet köti össze, vagyis a borzongani vágyók több mint háromszáz méterrel a talajszint fölött siklanak: mintha Aladdin repülőszőnyegén ülnének.

Az 57 éves Gayle Yashar, és férje Morty július 3-án próbálták ki a Skyslide-ot. Az asszony bokája eltört, a házaspár szerint egyértelműen az üzemeltető hibájából. Keresetükben az áll, hogy a baleset egyrészt azért történt, mert a csúszdában nem lehet lassítani, mielőtt az ember a végére ér, másrészt a matracok, amik elvileg azért vannak, hogy az érkezés erejét tompítsák, balesetveszélyesek.

Gayle és Morty Yashar úgy vélik, hogy a csúszda használata jóval kockázatosabb, mint ahogy azt az üzemeltető előzetes tájékoztatása alapján sejteni lehetett. A pár csatolta a beadványához a csúszásról készült videót is, amin tisztán hallható az asszony bokájának hangos reccsenése.

(King5)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik