Nagyvilág

Erdogan egyébként is tisztogatást tervezhetett, ezért kapkodhattak a puccsal

Még a pénteki akció előtt elterjedt, hogy Erdogan „átszervezést” akar végrehajtani a hadseregben is.

Nem sokkal a pénteki török puccskísérlet előtt szóbeszédek kaptak lábra arról, hogy Erdogan elnök „tisztogatási akciót” tervez a hadseregen belül, ez sarkallhatta arra az államcsíny kitervelőit, hogy a régóta tervezett puccs időpontját előre hozzák – vélte a bécsi egyetemen oktató Ilker Atac. A Törökország-szakértő az osztrák APA hírügynökségnek adott interjút.

A politológus emlékeztetett, hogy a török államfő az elmúlt hónapokban az igazságügyben és a rendőrségi apparátusban is „átszervezéseket” hajtott végre, a múlt héten pedig felröppent, hogy szombaton vagy hétfőn a hadseregben is sor kerül a tisztogatásra. Emiatt kapkodva, a tervezettnél hamarabb valósíthatták meg a puccsot, ami magyarázatot adhat a katasztrofális végrehajtásra is.

Azt Atac sem gondolja, hogy a puccsisták mindegyike kapcsolatban állt volna Erdogan főellenségével,, Fethullah Gülen amerikai száműzetésben élő hitszónokkal, akit a török államfő a puccskísérlet előkészítésével vádol. A szakértő azt feltételezi, hogy különböző csoportok és személyek szövetsége alakult ki a hadseregben. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik