Nagyvilág

Trump behozta Clintont, fej-fej mellett állnak

Mindkét jelölt 40 százalékon áll egy friss országos közvélemény-kutatás eredményei szerint.

A CBS News és a New York Times csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérése szerint mind Donald Trumpra és Hillary Clintonra is a regisztrált választók 40 százaléka adná le a szavazatát, ha most lennének a választások. A két jelölt akkor is holtversenyben áll, ha a választási lehetőségek között megjelent a Libertariánus Párt jelöltje, Gary Johnson is: a hármas versenyben Clinton és Trump is 37 százalékon áll, míg Új-Mexikói egykori kormányzóra 12 százalék szavazna.

A demokrata elnökjelölt április óta minden egyes hónapban vezetett republikánus ellenfele előtt. Az CBS/NYT júniusi közvélemény-kutatásában Clintonra a választók 43 százaléka támogatta, míg Trump 37 százalékon állt. Májusban 47-41 arányban vezetett Clinton, míg áprilisban 50-40 arányban.

A közvélemény-kutatatást július 8 és 12 között készítettek, azután, hogy az FBI igazgatója bejelentette, nem javasolnak vádemelést Hillary Clintonnal szemben. A demokrata elnökjelölt ellen egy éven nyomoztak annak gyanújával, hogy külügyminiszterként gondatlanul kezelt bizalmas és titkos kormányzati információkat azzal, hogy magánszerverén keresztül intézte hivatali levelezését.

A felmérés szerint a választók 67 százaléka gondolja úgy, hogy Clinton nem őszinte és megbízható, ami öt pontos emelkedés az egy hónapja mért adatokhoz képest. De Donald Trump számai sem jobbak: 62 százalék nem tartja őszintének, és a választók kétharmada szerint felkészületlen az elnöki pozíció betöltésére. Clintonnál ez utóbbi szám 48 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik