Nagyvilág

Alaposan felforgatta a kormányt Theresa May

Sokaknak nincs maradásuk, néhányan új feladatot kaptak.

Jelentős kormányátalakítást hajtott végre első munkanapján Theresa May, az új brit miniszterelnök.

Első lépésként a kormányfő menesztette Michael Gove igazságügyi minisztert, aki egyébként szintén indult a miniszterelnökségért. Helyére Liz Truss eddigi környezetvédelmi, élelmezésügyi és vidékfejlesztési miniszter került. Leadsom ugyancsak pályázott a miniszterelnökségre, de a döntő szakasz előtt, amikor May és közte kellett választaniuk a párttagoknak, visszalépett.

Cameron távozása után mindenki Boris Johnson egykori londoni polgármestert tartotta a legesélyesebb miniszterelnök-jelöltnek, de az utolsó pillanatban Michael Gove is bejelentette, hogy elindul. Ekkor azonban Johnson közölte: így nem vesz részt a választási folyamatban. Őt most nagy meglepetésre külügyminiszterré nevezte ki az új miniszterelnök.

A külügyi tárca eddigi vezetője, Philip Hammond a pénzügyminisztérium élére került. Az eddigi tárcavezető, George Osborne további munkájára nem tart igényt May. Azt már lehetett sejteni, hogy nem lesz maradása, miután a népszavazási kampány idején azt helyezte kilátásba, hogy súlyos gazdasági következményei lesznek a Brexitnek, és pótköltségvetést nyújt be a gazdasági sokk hatásainak kivédésére. May szerint azonban nincs szükség vészhelyzeti költségvetésre, és nem is fog kormánya ilyet beterjeszteni.

Kimarad az új brit kormányból az eddigi kulturális miniszter, a munkaügyi miniszter, az oktatásügyi miniszter és az észak-írországi ügyek minisztere. Utódlásukról ezen a héten dönt May. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik