Nagyvilág

Obama részvételével tartanak gyászszertartást a Dallasban meggyilkolt rendőrök emlékére

A szertartáson részt vesz Barack Obama elnök és hitvese, George W. Bush volt elnök, Joe Biden alelnök, Mike Rawlings dallasi polgármester, texasi képviselők és szenátorok, valamint az amerikai, elsősorban is a texasi közélet személyiségei. Balesete miatt nincs jelen a texasi kormányzó.

Azért vagyok itt, hogy tanúsítsam, Amerika nem olyan megosztott, mint látszik, tudom, mert ismerem Amerikát, tudom, milyen hosszú utat tettünk meg, s tudom, most is túljutunk a nehézségeken

– fogalmazott beszédében Obama elnök.

A megemlékezésen, mások mellett, beszédet mond Obama elnök és George W. Bush is, aki egyébként Dallas egyik előkelő elővárosában él a családjával.

Az elnöki különgépen csatlakozott a Dallasba induló Barack Obamához a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője, Nancy Pelosi, valamint a texasi Ted Cruz republikánus szenátor, volt elnökjelölt-jelölt is.

Amikor az ország ilyen megosztottnak érzi magát, nagyon fontos, hogy vezetői átlépjenek a párthatárokon, és jelentős nézetkülönbségeik ellenére is határozottan kifejezzék közös vágyunkat az ország egyesítésére

– nyilatkozta amerikai újságíróknak Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője. Earnest azt is elmondta, hogy Obama elnök késő éjszakáig dolgozott a Dallasban elmondandó beszédén, sőt, másokkal is konzultált róla.

Dallasba érkezése után Obama elnök telefonon felhívta a múlt héten Louisianában és Minnesotában rendőri erőszak áldozatává vált két férfi családtagjait, hogy együttérzését fejezze ki nekik.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik