Nagyvilág

Letartóztattak Johannesburgban egy csoport terrorizmussal vádolt fiatalt

Őrizetbe vettek Johannesburgban négy, Szíriába induló dél-afrikai fiatalt, akik ellen terrorizmussal kapcsolatos tevékenyég, illetve fegyverek és robbanóanyagok birtoklása miatt kezdeményeznek vádemelést – közölte vasárnap a dél-afrikai rendőrség.

“Megakadályoztuk őket abban, hogy Szíriába repüljenek. Az érintett légitársaságot tájékoztattuk, így elutasították a beszállásukat” – mondta el a News 24 hírtelevíziónak Hangwani Mulaudzi, a Sólymok néven ismert rendőrségi elitegység szóvivője.

A húszas éveik elején járó gyanúsítottakat, három férfit és egy nőt szombaton vették őrizetbe, és már hétfőn meg kell jelenniük a bíróság előtt. Kettejüknek Johannesburgban, két társuknak pedig a Johannesburgtól nyugatra lévő Kagiso rendőrbírósága előtt – tette hozzá Mulaudzi.

Az elmúlt két évben külföldi iszlamisták ezrei özönlöttek Szíriába, hogy fegyvert fogjanak az Iszlám Állam szunnita dzsihadista szervezet oldalán, amely több terrortámadást is végrehajtott világszerte.

Biztonsági illetékesek nem tudnak arról, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban szélsőséges csoportok működnének, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok azonban június elején arra figyelmezették ott élő állampolgáraikat, hogy külföldiek terrortámadások célpontjává válhatnak az ország bevásárlóközpontjaiban. A dél-afrikai kormány akkor kétségesnek minősítette ezt az információt.

Egyes elemzők szerint a gazdasági nehézségek hatására radikalizálódhat a Dél-afrikai Köztársaság kicsiny muszlim népessége. Az 53 milliós lakosság mintegy 1,5 százaléka muzulmán vallású, s az országot eddig elkerülték az iszlamisták számlájára írható terrortámadások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik