Nagyvilág

Financial Times: figyelemelterelés a magyar népszavazás

Az osztrák Der Standard szerint Orbán Viktor idegengyűlölő kampánnyal tette türelmetlenné a népét, és ebből húz hasznot.

A magyar kormány kvótaellenes népszavazásával foglalkozott több külföldi lap.

A londoni Financial Times úgy látja, a referendumnak főként belpolitikai szempontból van jelentősége. A cél, hogy napirenden tartsák a menekültügyet, és eltereljék a figyelmet a kormány számára kellemetlen ügyekről, a gazdasági problémákról vagy a korrupciós vádakról – írják.

Úgy vélik, hogy a britek népszavazása után az Európai Uniónak újabb olyan referendummal kell szembenéznie, amely „megkérdőjelezi a tekintélyét”. Várhatóan a menekültkvótát elutasító szavazatok kerülnek majd többségbe, de az eredménynek korlátozott hatása lehet – mutatnak rá. Megállapítják, hogy a népszavazás olyan tervezetről szól, ami „gyakorlatilag már halott”, a márciusi EU-Törökország megállapodás után ugyanis jelentősen csökkent a menekültáradat, és az EU visszakozott a kötelező kvótáktól.

A francia Libération „Orbán Viktor legújabb provokációja” címmel ír a népszavazásról. A lap szerint a magyar miniszterelnök sikeres stratégiát folytat hazája elszigetelésére, ennek legújabb lépése a referendum kiírása. „A veszélyes nacionalizmusáról ismert magyar miniszterelnök most a referendumok hullámján szörföl” – írják, hozzátéve, hogy a kormányfő „a Magyarországon már jól érzékelhető migrációellenes hangulatot szítja ismét”.

Az osztrák Der Standard szerint világossá vált, hogy Orbán Viktor azt szeretné, ha a magyar lakosság minél nagyobb arányban utasítana el bármiféle uniós kvótát. A lap szerint a népszavazási kérdés sugalmazástól sem mentes, de nem lesz egyszerű a kellő részvételi arányt elérni. A szerző megállapítja, hogy a miniszterelnök idegengyűlölő kampánnyal tette türelmetlenné a népét, és hasznot húz az európai menekültpolitikával szembeni kritikájából. Orbán a Brexit és más válságok által “megrázkódtatott” európai politikát még inkább el akarja bizonytalanítani – áll a cikkben. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik