Nagyvilág

„Antiszemita” Dávid-csillagos bejegyzése miatt magyarázkodik Trump

A republikánus elnökjelölt hosszú beszédben védte sokat kritizált Twitter-üzenetét, amiben a „korrupt Hillary Clintont” támadta.

A sajtó és a közvélemény már éppen kezdett volna elfeledkezni róla, de Donald Trump csak nem volt képes maga mögött hagyni az antiszemitának bélyegzett szombati Twitter-bejegyzése körül kialakult botrányt. A republikánus elnökjelölt egy szerdai kampányrendezvényén hosszú, dühös hangú beszédben védte meg a Hillary Clintont „minden idők legkorruptabb jelöltjeként” említő bejegyzést, amit az azon látható hatágú csillag miatt tartottak sokan antiszemitának.

Az ohiói Cincinnatiban tartott gyűlés volt az első alkalom, hogy Trump megszólalt a függetlenség napi hosszú hétvégén kialakult botránnyal kapcsolatban, és az előválasztások alatt megszokott taktikáját követve támadással védekezett az ellene felhozott vádak ellen. A szabadszájúságával sok hívet szerzett milliárdos üzletember a jegyzetei félredobva kezdett el beszélni a bejegyzésről, kijelentve, hogy stábjának nem lett volna szabad törölnie a bejegyzést, amit pár órával közzététele után cseréltek le, amikor a sajtó felkapta.

„Inkább védelmembe vettem volna” – közölte Trump, aki többször is kijelentette, hogy szerinte a képen látható csillag „csak egy csillag volt”, és nem pedig a Dávid-csillag. „Szóval, a csillag, ami egy csillag, és nem a Dávid-csillag, amikor azt mondták nekem, hogy Dávid-csillag, közöltem, hogy ugye csak vicceltek” –mondta a republikánus elnökjelölt, aki szerint csak a liberális média látta bele a hatágú csillagba a zsidók jelképét.

A kérdéses bejegyzés szombat délelőtt jelent meg Trump hivatalos Twitter-oldalán. A képen Clinton látható, egy nagy halom pénz előtt, mellette a hatágú csillag, amiben a „minden idők legkorruptabb jelöltje” szöveg olvasható. Mellette pedig a Clinton-kampány szlogenje: „Történelmet csinált”.

 

trump star tweet

A bejegyzés hamar megkapta az „antiszemita” jelzőt a Dávid-csillagra megszólalásig hasonlító csillag miatt, és a kampány gyorsan törölte is a bejegyzést, kicserélve egy olyanra, ahol a csillag helyett egy kör látható.

 

A csillag használatát először Trump volt kampánymenedzsere, Corey Lewandowski – aki már a CNN egyik elemzőjeként dolgozik – védte meg, közölve, hogy az nem Dávid-csillag, csak egy csillag, olyan, mint ami a seriffeknek van. Ezt a védekezést aztán a Trump-kampány is átvette. „

A dicstelen média igyekszik mindent megtenni, hogy egy tweetben látható csillagot a Dávid-csillagnak lássa, ne pedig egy seriff-csillagnak, vagy egy sima csillagnak” – írt Trump hétfőn a Twitter-oldalán.

Mindezt azután, hogy a Mic vasárnap megjelent cikkéből kiderült, hogy a kép egy antiszemita összeesküvés-elméletekkel, és rasszista, fehér felsőbbrendűséget hirdető bejegyzésekkel teli fórumon jelent meg először, erősen megkérdőjelezve ezzel a seriff-csillagos magyarázkodást. A kép közzétételét a Trump digitális kampányát irányító Dan Scavino vállalta magára, aki közölte, hogy „egy Hillary-ellenes Twitter-felhasználótól” vette át, és „nem egy antiszemita oldalról”.

A Clinton-kampány persze kapva kapott az alkalmon, és hétfőn közleményben támadták Trumpot, amiért

„egy rasszista weboldalról származó, égbekiáltóan antiszemita képet használ kampánya reklámozására”.

Szintén kikelt a bejegyzés ellen a zsidóellenesség ellen küzdő Rágalmazás Elleni Liga (ADL) nevű amerikai zsidó szervezet, aminek igazgatója közölte, hogy a csillag a háttérben látható pénzzel együtt a legismertebb zsidó sztereotípiát jelenítette meg. A szervezet egyben felszólította a republikánus jelöltet, hogy erőteljesen lépjen fel a kampánya körül megjelent szélsőségesek gyűlölködő kijelentései ellen.

De nem csak baloldalról kapta a kritikát Trump. A legmagasabb hatalmi pozícióban lévő republikánus politikus, Paul Ryan házelnök az bejegyzéssel kapcsolatban kijelentette, hogy „antiszemita képeknek nincsen keresnivalója az elnökválasztási kampányban”, és ezt „a jelölteknek tudnia kéne”. Majd hozzátette: Trumpnak rendet kell tennie a közösségi-oldalain. De volt, aki dicsérte a kép miatt Trumpot. A Klu Klux Klan egykori vezetője, a fehér felsőbbrendűséget hirdető David Duke üdvözölte a Twitter-bejegyzést, kijelentve, hogy azon egyértelműen egy Dávid-csillag látható.

Trumpnak a szerdai kampányrendezvényen – és egy közvetlenül azelőtt készült interjúban – tett kijelentéseivel a számára lehető legrosszabb pillanatban sikerült új életét lehelnie a Twitter-bejegyzése körül kialakul botrányba. A felháborodás ugyanis már éppen kezdett lecsengeni, és a téma már majdnem el is tűnt a sajtóból, főleg azután, hogy az FBI igazgatója kedden bejelentette, nem javasolnak vádemelést Clinton ellen, aki ellen azért nyomoztak, mert egy magánszerveren keresztül intézte hivatalos levelezését külügyminiszteri ideje alatt.

Clinton e-mailbotránya kitűnő támadási felületet nyújtott Trump számára demokrata elnökjelölt ellen, de azzal, hogy védeni kezdte a képet, leginkább csak azt érte el, hogy a csillagos magyarázkodását hozzák címlapon a híroldalak, és a Clinton-ellenes kijelentései szinte teljesen elsikkadjanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik