Nagyvilág

Az Iszlám Állam tizenegy tagját vették őrizetbe Isztambulban

europress
europress

Az egyik előállított személy orosz állampolgár, de a többiek sem törökök. Eddig összesen 33 feltételezett dzsihadistát állítottak elő rajtaütések során Isztambulban és Izmirben, többen közép-ázsiai országokból érkeztek.

Az őrizetbe vettek a gyanú szerint kapcsolatban álltak az elkövetőkkel.

A Sabah című kormányközeli napilap pénteken arról írt, hogy nem sikerült elfogni viszont a támadás állítólagos főszervezőjét, a csecsen származású Ahmet Csatajev orosz állampolgárt, aki ellen továbbra is folyik a hajtóvadászat. Az újság úgy tudja, hogy az Iszlám Állam isztambuli felelőseként is ismert Csatajevhez köthető a Sultanahmet téren elkövetett januári, valamint az Istiklal sugárúton végrehajtott márciusi öngyilkos merénylet kitervelése is.

A Hürriyet című lap az Interfax orosz hírügynökségtől szerzett értesülései alapján arról számolt be, hogy Csatajevet az orosz hatóságok is keresik, mivel korábban fontos szerepet töltött be az orosz állam ellen lázadó, Kaukázusi Emirátus nevű csecsen fegyveres szervezetben.

Az újság arra is kitért, hogy a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakir tartomány Lice körzetében a biztonsági erők végeztek a február 17-én, Ankarában elkövetett terrortámadás kitervelőjével, Mehmet Sirin Kocakayával. Az autóba rejtett pokolgéppel végrehajtott öngyilkos merénylet célpontja a város kormányzati negyedében haladó katonai konvoj volt. Az incidensben 29 ember meghalt, a támadással kapcsolatban később 15 személyt letartóztattak. A merényletet a szakadár Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) kötődő Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű szélsőséges csoport vállalta magára.

A terrortámadás után az internetes közösségi oldalakra vonatkozó tiltást rendeltek el a török hatóságok. Arra szólították fel a lakosokat, hogy ne osszanak meg sem írásos, sem képi tartalmat a merénylettel kapcsolatban.

A támadás éjszakáját követő napon, június 29-én volt a második évfordulója annak, hogy az Iszlám Állam alapítója, Abu Bakr al-Bagdadi, kikiáltotta az összes muzulmán országának tekintett kalifátust. A terrorszervezet attól a naptól működik Iszlám Állam néven.

Efkan Ala török belügyminiszter legutóbbi parlamenti felszólalásában közölte: a török hatóságok csak idén már 1654 feltételezett IÁ-tagot vettek őrizetbe, köztük 791 külföldit. A korábbi előállításokkal együtt a számuk már 5310. Az őrizetbe vettek közül 663 személyt le is tartóztattak, köztük 371 a külföldi.

Ala elmondta, Törökország 145 ország 50 177 állampolgárától tagadta meg a belépést, 3603 embert 98 különféle országból pedig kiutasított. Hozzátette, hogy Ankara összesen 145 országgal cseréli ki az IÁ-ra vonatkozó információit.

Az Iszlám Állam január közepe óta a nagyvárosokban elkövetett terrorcselekmények mellett a szíriai határ mentén fekvő török településeket is fenyegeti. Civilek tucatjai haltak már meg a becsapódó aknagránátoktól.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik