Nagyvilág

Fidesz-KDNP: vissza kell szerezni az európai polgárok bizalmát

A Nagy-Britannia kilépése után az unióban bennmaradó "huszonheteknek" az a legfontosabb feladatuk, hogy visszaszerezzék az európai polgárok bizalmát és érdemi reformokat készítsenek elő - közölte kedden a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja, miután az EP állásfoglalást fogadott el a brit népszavazás következményeiről.

Önkritikát kell gyakorolni, át kell gondolni az elhibázott bevándorláspolitikát, amely a brit kampány egyik kulcseleme volt, tiszteletben kell tartani a szubszidiaritás elvét, jól időzített és életszerű válaszokat kell találni az európai válságokra, és az EU-nak minden téren jobban kell igazodnia a polgárok elvárásaihoz. Ezekkel a tartalmi kihívásokkal kellene elsősorban foglalkozni. A polgárok bizalmát csak akkor sikerül visszaszerezni, ha a tagállamok és az uniós intézmények vezetői szembenéznek az Európai Uniót érő kritikákkal, levonják a tanulságokat és vállalják a politikai felelősséget

– olvasható a közleményben.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint David Cameron brit és Orbán Viktor magyar kormányfő “populista felelőtlen hazárdjátékának vereségét” jelenti a nagy-britanniai népszavazás következményeiről kedden elfogadott európai parlamenti állásfoglalás.

A dokumentum elfogadásával kimondtuk, hogy az Európai Unió jövőjét és működését újra kell gondolni, a közös érdekeket, a stabilitást, a fenntartható növekedést és az állampolgárok védelmét mindenképpen meg kell erősíteni a társadalmi és gazdasági bizonytalanságokkal szemben

– írta közleményében a képviselő. Ujhelyi hangsúlyozta, az uniós parlament által elfogadott dokumentumban kimondták, hogy bár néhány tagállam lassabb ütemű vagy kisebb mértékű integrációt tartana előnyösebbnek, az EU “magját” mindenképpen meg kell erősíteni, elvetve az eddig jellemző “a la carte” megoldásokat.

Ezzel Orbán európai pártcsaládja is egyszersmind a Fidesz politikájával szemben határozta meg önmagát

– fogalmazott az MSZP-s politikus.

Európa döntött, most Magyarországon a sor: el kell döntenünk, hogy az új, szorosabb együttműködésre kész Európa részei akarunk lenni, vagy hagyjuk, hogy a Fidesz az európai közösség perifériájára sodorjon mindannyiunkat

– figyelmeztetett Ujhelyi István.

Jávor a szabad munkaerő-áramlást félti

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője felkérte az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy tegyenek meg mindent a szabad munkaerő-áramlás vívmányainak megőrzése érdekében és képviseljék megfelelően a Nagy-Britanniában dolgozó európai polgárok érdekeit.

Mint írta, a népszavazás eredménye jelzés az európai közösség számára is:

létre kell hozni egy erősebb, demokratikusabb, átláthatóbb uniót, amelynek hiteles válaszai vannak a demokratikus deficit, a nehézkes működés és a menekültválság problémáira.

Az európai együttműködés gyengülése az Európán belüli társadalmi és politikai konfliktusok erősödéséhez, valamint gazdasági gyengüléshez vezethet. Mivel ezt semelyik felelős politikai erő nem kívánhatja Európában, ezért azonnal abba kell hagyni a Brüsszelt populista módon ócsároló politikai kommunikációt. Ehelyett egy jobb Európát kell alkossunk közös értékeink megvédésére és kiteljesítésére – olvasható a képviselő írásbeli hozzászólásában.

Balczó: lopakodó szuperállami terv

Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti képviselője az ülést követően kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy Brüsszel nem hallotta meg a brit népszavazás üzenetét, az EP állásfoglalásában

még utalásként sem jelenik meg a tagállami szuverenitás szükséges helyreállítása – aminek hiánya a kilépési döntés elsődleges oka volt.

Mint írta, az elfogadott szövegben megjelenik viszont a gazdasági és monetáris unió, valamint a közös külpolitika megerősítésének igénye, ami “a további mélyebb integrációra, a lopakodó szuperállami tervre utal”.

Itt az utolsó esély arra, hogy az Európai Unió letérjen a lakosság akaratával ellentétes, központosítást és diktatúrát jelentő lisszaboni útról, és egy brüsszeli központú birodalom helyett a Nemzetek Európáját építse fel

– közölte Balczó Zoltán.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik