Nagyvilág

Kreml: Erdogan bocsánatot kért Putyintól

A tavaly novemberben lelőtt repülőgép miatt.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő hétfőn bejelentette: Recep Tayyip Erdogan bocsánatot kért azért, hogy tavaly novemberben a törökök lelőttek egy orosz harci repülőgépet a török-szíriai határon. A török államfő üzenetet küldött Vlagyimir Putyinnak, amelyben azt írta:

Szeretném még egyszer együttérzésemet, mélységes részvétemet nyilvánítani az életet vesztett orosz pilóta családjának, és azt kérem: bocsássanak meg! Teljes szívemmel osztozom fájdalmukban.

Kifejezte Törökország szándékát az „elszenvedett fájdalom és veszteség enyhítésére”, és jelezte: bírósági vizsgálat indult a török nacionalista Szürke Farkasok tagja ellen, akinek köze volt az orosz pilóta halálához. Azt írta, Törökországnak „sohasem állt szándékában lelőni egy orosz gépet”. Hangsúlyozta, hogy Oroszország baráti ország és stratégiai partner Törökország számára, és nem akarják elrontani vele a viszonyt.

Oroszországot annyira felbőszítette az eset, hogy kereskedelmi szankciókat vezettek be Törökországgal szemben, és a turizmust is korlátozták. Akkor Putyin azt mondta, a büntetőintézkedéseket addig fenntartják, amíg nem érkezik bocsánatkérés. (BBC, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik