Nagyvilág

Megunta a bevándorlásról szóló hülyeségeket, vett egy oldalt az újságban

A brit férfi szerint mindegy, hogy az EU-ban maradás vagy a távozás mellett dönt valaki, de tények alapján tegye, ne félelemből.

Csütörtökön dönt Nagy-Britannia arról, hogy elhagyják-e az Európai Uniót. A kampányban előkerült a bevándorlás kérdése is, vannak, akik szerint azért kellene elhagyni az EU-t, hogy ne árasszák el az országot a többi tagállam polgárai.

Egy brit állampolgár azonban megunta a csapból is folyó demagógiát, és saját zsebébe nyúlt, hogy a londoni Metro újságban egész oldalas hirdetésben jelentesse meg álláspontját. Ebben egyebek mellett szerepeltet egy kördiagramot, amely azt mutatja, hogy az évente érkező 330 ezer ember hogy aránylik a 65 milliós Nagy-Britannia lakosságához. „Miért nem tudunk mit kezdeni fél százalékos népességnövekedéssel? Túl sok a bevándorló, vagy a kormány alkalmatlan?” – teszi fel a kérdést.

A hirdetésben azzal is érvel, hogy a kilépéssel elvesztenék a hozzáférést a közös piachoz, ami a brit export jelentős részét felveszi, és az emberek szabad mozgásának lehetőségét.

„Ezt a saját zsebemből fizettem, mert elegem van a hülyeségekből, amiket a bevándorlásról mondanak. Szavazz a maradásra vagy a távozásra, ahogy akarod, de a tények alapján, és ne félelemből” – írta Laurence Taylor, akit a twitterezők hősként ünnepelnek. (Mashable)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik