Nagyvilág

Fotósorozat: így születnek a világhírű Steinway-zongorák

Fotósorozat: így születnek a világhírű Steinway-zongorák

Ritkán látható fotók a világ legelismertebb zongoráit készítő cég műhelyéből.

1853-ban egy New Yorkba emigrált német férfi, Heinrich Engelhard Steinweg megalapította hangszergyárát, mely hamar kinőtte az apró, Manhattan közepén lévő gyárát, és mára már New Yorkban és Hamburgban is rendelkezik egy-egy óriási műhellyel, ahol továbbra is háromszáz ember saját kezével készíti el, vagy restaurálja a 12 116 darabból álló koncertzongorát és társait.

A cég mesterei annak alapítása óta 126 fontos találmányt jegyeztek be, melyekkel forradalmasították a zongoragyártást, és még szebbé tették a már az első években is gyönyörű hangú Steinway-eket.

Az amerikai építészből fotóssá lett Christopher Payne 2002-ben járt először a Queens-ben található gyárban, majd a következő öt évben számtalan alkalommal visszatért, hogy újabb fotókat készítsen.

Ezeket nemrég Making Steinway címel egy százötvenhat oldalas könyvbe foglalta – ebből mutatjuk most be a leginkább szemet gyönyörködtető fotókat.

Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway

 

Steinway
Steinway

 

Steinway

 

Steinway
Steinway
Steinway

 

Steinway

 

Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway

Steinway
Steinway









Steinway

Steinway
Steinway
Steinway
Steinway
Steinway

 

Steinway
Steinway

Steinway
Steinway

Olvasói sztorik