Nagyvilág

Kilencven tanút hallgatnak meg az osztrák elnökválasztás miatt indult ügyben

A Szabadságpárt megtámadta az eredményt, miután alig több mint 31 ezer szavazaton múlt a vereségük.

Kilencven tanú nyilvános meghallgatását kezdte meg Bécsben az osztrák alkotmánybíróság, miután a Szabadságpárt megtámadta az elnökválasztás eredményét.

A párt elnöke elsősorban a levélszavazatokkal való visszaélések gyanújának kivizsgálását kérte. Panasza szerint előfordult, hogy a megengedettnél előbb kezdték meg a levélben leadott szavazatok megszámlálását, nem az előírt módon csoportosították a voksokat és mindezt nem arra jogosult személy végezte. Néhány választókörzetben nem a megfelelő színű borítékot küldték ki a levélben szavazó választópolgároknak, így az a voks érvénytelennek vagy semmisnek számított. A bejelentés szerint a szabálytalanságok 570 ezer szavazatot érintenek.

Hétfőtől csütörtökig idézik be a választási bizottságok munkatársait, hétfőn 25 embert hallattak meg. Ők arról beszéltek, hogy „könnyelműen kezelték” a törvényi előírásokat, volt, ahol a levélben leadott szavazatok borítékjait már vasárnap felnyitották, pedig csak hétfőn reggel 9 órától lehetett volna.

Ha az alkotmánybíróság meggyőződik arról, hogy a történtek befolyásolták a választás kimenetelét, a voksolást meg kell ismételni.

Az elnökválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben nyert a Zöldek által támogatott független jelölt. Alexander Van der Bellen alig több, mint 31 ezer szavazattal előzte meg a szabadságpárti Norbert Hofert. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik