Nagyvilág

Szívroham miatt kórházba került a Status Quo gitárosa

Feltehetőleg szívrohamot kapott a Status Quo angol rockzenekar gitárosa, Rick Parfitt, akit jelenleg Törökországban kezelnek.

A 67 éves zenészt szerda kora reggel szállították kórházba, egy antalyai koncertet követően. “Habár az állapota súlyos, Rick már kérte a szokásos csésze teáját két cukorral és egy édesítővel” – mondta Simon Porter, a banda menedzsere. Hozzátette, nem szolgálnak újabb információkkal mindaddig, amíg a szakemberek el nem végzik a szükséges vizsgálatokat.

A zenekar a törökországi Expo 2016 fesztiválon lépett fel – írta a BBC News.Parfitt számos egészségi problémával küzdött az elmúlt években: 2005-ben  torokrákkal kezelték, 2011-ben szívrohamot kapott. Az együttes 2014-ben számos fellépést volt kénytelen lemondani, miután Parfittot pihenőre intették az orvosok egy műtéti beavatkozást követően.

A banda a Rock On Windermere elnevezésű jótékonysági műsorban lép fel szombaton, és Parfitt helyére az együttes basszusgitárosa, John “Rhino” Edwards fia, Freddie Edwards ugrik be.

Az 1960-as években alakult Status Quo több mint hatvan toplistás slágerrel büszkélkedhet Nagy-Britanniában. A Francis Rossi és Parfitt által vezetett együttes nagyon sok zenésszel dolgozta végig az elmúlt évtizedeket. A banda további tagjai jelenleg Edwards, Andy Brown és Leon Cave.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik