Nagyvilág

Névtelen tömegsírba temetik a partra mosott holttesteket

A Nemzetközi Migrációs Szervezet arra kéri a kormányokat, hogy tegyenek több erőfeszítést az elhunyt menedékkérők azonosításáért, elsősorban családjaik miatt.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint az idei év első öt hónapjában több mint 3400 menedékkérő vesztette életét világszerte. Négyötödük akkor, amikor a tengeren próbált Európába jutni.

Tavaly ugyanebben az időszakban 2780 menedékkérő halt meg, a teljes 2015-ös évet tekintve pedig 5400 ember vesztette életét, vagy tűnt el.

A szervezet berlini adatelemző központjának igazgatója, Frank Laczko elmondta: az Észak-Afrika és Olaszország közötti tengeri átkelés a legveszélyesebb. Csak április utolsó hetében 1100 ember veszett a tengerbe. Az adatok azonban pontatlanok, sok ország nem végzi el az elhunytak azonosítását, van, ahol a partra mosott holttesteket egyszerűen névtelen tömegsírokba temetik.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet ezért azt szorgalmazza, hogy a kormányok tegyenek több erőfeszítést a holttestek azonosítására és az eltűntek felkutatására, főleg azért, mert a szerencsétlenül járt emberek családjai akár egy életen át is a gyász és a remény között őrlődve próbálják előkeríteni hozzátartozóikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik