Nagyvilág

Jogvédő szervezet bírálja az EU – Líbia együttműködést

Az Európai Unió azzal, hogy szorosabbra fogja az együttműködést Líbiával az Európába tartó menekültek és migránsok megfékezésének céljából, hozzájárul több ezer ember jogainak megsértéséhez, vélekedett az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet közleményében.

“Az EU egyértelművé tette, elszánt abban, hogy bármi áron megakadályozza a menekültek és migránsok kontinensre érkezését, figyelmen kívül hagyva az emberi jogokat”, jelentette ki Magdalena Mughrabi, az AI közel-keleti és észak-afrikai megbízott igazgatója.

A líbiai parti őrség kutató és mentő műveletét fejleszteni kell, hogy még több ember életét tudja megmenteni a tengeren, de (…) miután ezreket fognak el és küldenek vissza a szárazföldre, a menekültügyi őrizetben kínzásnak és más jogsértéseknek vannak kitéve”, tette hozzá.

Az AI-nak több menekült arról számolt be, hogy a líbiai parti őrség lőfegyvert használt ellenük és fizikailag bántalmazta őket, amikor az Olaszországba tartó hajójukat feltartóztatták. Mások arról beszéltek, hogy a menekültügyi őrizetekben kínzásnak, szexuális bántalmazásnak és más, kegyetlen bánásmódnak voltak kitéve. A jogvédő szervezet szerint volt olyan eset is, amikor a líbiai hatóságok szándékosan nem vettek tudomást egy süllyedő hajóról, amelynek a fedélzetén mintegy 120 ember tartózkodott.

A Líbiát átható erőszak és jognélküliség dacára – főleg a szubszaharai Afrikából – százezrek érkeznek az észak-afrikai országba háborúk, üldöztetések vagy minden képzeletet felülmúló szegénység elől menekülve, emelte ki az AI.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint több mint 2100 ember vesztette életét az év első öt hónapjában a Líbiából Olaszország felé vezető tengeri úton. Azt a több mint 49 ezer embert, akik túlélték az utat, szinte kizárólag az EU tengeri mentőakciója, civil szervezetek vagy kereskedelmi hajók mentették ki a Földközi-tengerből.

A líbiai törvények értelmében bűncselekményt követ el az, aki irregulárisan lép be, tartózkodik vagy hagyja el az ország területét, a kitoloncolás céljából pedig határozatlan ideig őrizetben lehet tartani az erre ítélt embereket. A kitoloncolásra várók gyakran hónapokat töltenek fogságban a külvilágtól elszigetelten, és nem tudnak panasszal élni a fogva tartásuk miatt, vagy nem tudnak nemzetközi védelemért folyamodni, mivel Líbiában nincsen menekültügyi rendszer.

A líbiai hatóságok a kitoloncolásokat anélkül hajtják végre, hogy az illető egyéni helyzetét, körülményeit figyelembe vennék, áll az AI közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik