Nagyvilág

Zeman: Lopakodva terjed a neonácizmus

A cseh államfő szerint nagyon oda kell figyelni a neonácizmusra, amely "lopakodva" kezdi veszélyeztetni a cseh és a szlovák társadalmat.

“Ha valaki egy háborús bűnöst és gyilkost ünnepel a második világháború idejéből, az objektív módon maga is neonácivá válik” – jelentette ki Milos Zeman szombaton a közép-csehországi Lidicében a település fasiszták által történt megsemmisítésének 74. évfordulóján elmondott beszédében.

Zeman szerint ilyen “neonáci párt” a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk-Néppárt (LS-NS), amelynek parlamenti képviselői a közelmúltban Pozsonyban egyebek között fekete kitűzővel emlékeztek meg Jozef Tisóról, a fasiszta szlovák állam elnökéről, akit 1945 után háborús bűnösnek nyilvánítottak és kivégeztek.

Csehországban ehhez hasonló “neonáci párt” a Tomás Vandas által vezetett Szociális Igazságosság Munkáspártja (DSSS), amely nem tagja a parlamentnek – fejtette ki Milos Zeman, s hozzátette: értesülései szerint a két párt együttműködik. “Aki aktívan támogatja a neonácizmust, akár a szomszédos országban is, az objektív módon maga is neonácivá válik” – szögezte le a cseh elnök.

A neonácik azon élősködnek, hogy a politikusok nem képesek nevén nevezni korunk legfontosabb és égető problémáit. Harcolni kell ellenük, mert komoly veszélyt jelentenek a társadalomra, még ha ezt ma nem sokan látják is, vagy nem akarják is látni. – mondta. Mindkét, Milos Zeman által neonácinak minősített párt azonnal visszautasította az államfő kijelentéseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik