Nagyvilág

Guantánamóról szabadult rabok ölhettek amerikai katonákat

Tizenkét, a guantánamói amerikai börtöntáborból elengedett rab a szabadulását követően részt vehetett a szövetséges erők elleni támadásokban Afganisztánban, és legkevesebb hat amerikai katonát öltek meg. Legalábbis ezt állítják egykori és jelenlegi amerikai kormányzati tisztviselők.

A The Washington Post szerint, az egykori foglyok nemcsak katonákat öltek meg, hanem egy amerikai civilt (egy segélyszervezeti munkást) is, 2008-ban Afganisztánban.

A 12 elengedett rabból azóta kilencet már megöltek, illetve külföldön ismét börtönbe kerültek az amerikai titkosszolgálatok szerint. Részletek nincsenek, arra hivatkoznak, hogy a guantánamói rabokkal kapcsolatos információk szigorúan titkosak. Még a kongresszusi képviselők sem tudhatnak meg többet, ezért is kérnek nagyobb átláthatóságot az ügyben.

Kelly Ayotte republikánus szenátor, Guantánamo már bejelentett bezárásának ellenzője azzal vádolta meg a kormányzatot, hogy elrejti a börtöntábor egykori és jelenlegi rabjainak terrorista előéletével kapcsolatos igazságot az amerikaiak elől.

A Fehér Ház adatai szerint a 2009-ig szabadult 542 rab 21 százaléka vett részt harci cselekményben szabadulása után is. Barack Obama elnök ideje alatt viszont a 158 egykori fogolynak csupán a 4,5 százaléka tette ugyanezt.

Obama idén februárban jelentette be a börtön bezárását, de elmondta azt is, hogy a legveszélyesebbnek ítélt guantánamói rabokat az Egyesült Államokban, a legszigorúbb biztonsági fokozatú büntetés-végrehajtási
intézményekben őrzik majd.

(mti)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik