Letartóztattak egy 38 éves férfit a coloradói El Paso megyében, miután egy családi perpatvar közben előkapta a pisztolyát, és párbajra kényszerítette kiskorú lányát – közölte a helyi rendőrség. A közlemény szerint több lövés is eldördült, de szerencsére senki sem sérült meg.
A rendőrség közleménye szerint Robert Williams a lányával veszekedett, ami addig fajult, hogy a férfi pisztolyt fogott a feleségére és gyerekre, majd megparancsolta lányának, hogy menjen át ez másik szobába, vegyen magához egy fegyvert, hogy párbajozzanak.
A beszámoló szerint „küzdelem alakult ki”, ami közben az apa leadott egy lövést, majd a lány is apja irányába lőtt. Szerencsére egyik lövedék sem talált el senkit, és senki sem sérült meg – közölte a rendőrség.
A közlemény szerint a feleség ekkor gyermekeivel együtt el akart menekülni a házból, de Williams a kamrába szaladt, és magához vette egy vadászpuskát, amit a feleségére fogott. A nőnek azonban sikerült elvennie a férfitól a puskát, és gyermekeivel együtt egyik szomszédjához ment, ahonnan kihívta a rendőröket.
Williamst a rendőrség letartóztatta, és fegyverrel való fenyegetés, tiltott fegyverhasználat valamint gyermekbántalmazás vádjával indítottak eljárást ellene.