Nagyvilág

A gyermektelen nőket sértegette Erdogan

Egyenesen fogyatékosnak nevezte őket az autokrata államfő.

„Tökéletlennek”, sőt „fogyatékosnak” nevezte Recep Tayyip Erdogan azokat a nőket, akiknek nincs gyermekük. Szerinte azok, akik a munka miatt nem szülnek, megtagadják a nőiségüket. Erről a török államfő egy nőszövetség tagjai előtt beszélt.

Megismételte korábbi kijelentését is, amely szerint a nőknek legalább három gyermeket kellene vállalniuk. Szerinte „egy gyermek a magányt jelenti, kettő a rivalizálást, három az egyensúlyt és négy a bőséget”.

Törökország népessége egyébként tízmillió fővel gyarapodott 2000 óta. Az autokrata elnök szerint a növekedésnek folytatódnia kell. „Az erős családok erős nemzethez vezetnek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy „a nemzet minden tagját mozgósítani kell a nagy célok érdekében”.

Erdogan már 2004-ben kijelentette, hogy szerinte természetellenes a nőket a férfiakkal egyenlőnek tekinteni. Szerinte a születésszabályozás árulás, az abortusz pedig gyilkosság, de még az életmentő császármetszéseket is bírálta, mert szerinte azok a termékenységet csökkentik.

Az elmúlt héten az államfő az állami tévében beszélt arról, hogy egyetlen muszlim család sem élhet a családtervezés eszközével. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik