Nagyvilág

Hat embert ölt meg az ISIS öngyilkos merénylője Fallúdzsa mellett

Legalább hat emberrel végzett egy öngyilkos merénylő pénteken az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kezén lévő és kormányerők által ostromlott Fallúdzsa közelében lévő asz-Szaklavíja nevű településen.

A merénylő iraki menekültek között robbantotta fel magát. A támadásnak 23 sebesültje is van – közölték rendőrségi források. Iraki biztonsági erők a múlt hónapban indítottak nagyszabású offenzívát az iraki fővárostól, Bagdadtól nyugatra lévő Fallúdzsa visszafoglalására. Számos ember menekül a térségben dúló harcok elől.

A hatóságok az Iszlám Államot teszik felelőssé a merényletért. Pénteken az iraki hatóságok azt is tudatták, hogy Fallúdzsa ostromának megindítása, május 23. óta mintegy ezerszáz katona sebesült meg. Az elesettek számáról viszont az egészségügyi illetékes nem tudott beszámolni, mert a holttestek egyenesen a hullaházba kerülnek, ahol a lehető leghamarabb átadják a halott katonák földi maradványait családjaiknak, hogy eltemethessék őket.

A halottak számára a temetésekből lehet következtetni. Egy biztonsági forrás szerint a síiták körében népszerű nedzsefi temetőbe az ostrom kezdete óta mintegy hetven harcos koporsója érkezett.

Fallúdzsa 2014 januárja óta áll az IÁ terroristáinak ellenőrzése alatt. A városban több száz szélsőséges fegyveres sáncolta el magát. A kormányerők hétfőn hatoltak be a városba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik