Külföld

Élete végéig börtönben maradhat a brit pedofil, aki nyomorban élő gyerekekre vadászott

24.hu
24.hu

2016. 06. 03. 10:16

Amikor kiderült, hogy mit tett, saját szülei hívták a rendőröket, hogy vigyék el.

Életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat egy brit pedofil, aki Kuala Lumpur nyomornegyedeiben vadászott szegény gyermekekre. A harmincéves férfi számlájára 71 bűncselekményt írtak, köztük nemi erőszakot. Ezeket akkor követte el, amikor önkéntes munkát végzett a maláj főváros keresztény közösségeiben.

Richard Huckle a bűncselekményeket fényképekkel is dokumentálta, amiket az interneten osztott meg. A férfira ausztrál nyomozók lettek figyelmesek, akik az illegális tevékenységekre előszeretettel használt „dark weben” figyeltek fel a fotókra. Az áldozatok között van mindössze féléves csecsemő is.

A férfi útmutatót is írt a kiskorúak zaklatásához, amit pénzért akart értékesíteni. Egy internetes beszélgetésben pedig olyan kijelentést tett, hogy a nyomorban élő gyerekekhez jóval könnyebb közel kerülni, mint a középosztálybeli nyugatiakhoz.

A brit nyomozóhatóságot komoly bírálatok érték amiatt, mert az eljárásba nem vonták be a maláj társszerveket, és többszöri kérés ellenére sem adtak át információkat. A maláj rendőrség illetékese azt mondta: a bűncselekményekről csak egy hónapja tájékoztatták őket, és az áldozatok személyét sem ismerik.

A brit rendőrség 2014-ben, Londonban tartóztatta le Huckle-t, amikor hazaérkezett Malajziából, hogy szüleivel töltse a karácsonyt. Nála volt egy számítógép is, amelyen több mint húszezer fénykép volt kiskorúak zaklatásáról. Ezek jelentős részén maga Huckle szerepelt, amint nemi erőszakot követett el gyermekek ellen.

Az erőszaktevőnek egy naplója is volt, amelyben 191 gyermek zaklatását részletezte, de nem tudtak minden esetben vádat emelni ellene, mert nem volt elegendő fényképes bizonyíték. Elképzelhető, hogy ezek titkosított formában megvannak Huckle számítógépén, de a férfi megtagadta, hogy megadja a hozzáféréshez szükséges jelszavakat.

Az ausztrál rendőrség egyébként megtalálta annak a weboldalnak az üzemeltetőjét is, amelyre Huckle a képeit feltöltötte. Ő egy ausztráliai gyermekvédelmi dolgozó, akit tavaly 35 év börtönbüntetésre ítéltek. Az oldal felhasználói azzal a feltétellel férhettek hozzá a megosztott tartalmakhoz, hogy ők is feltöltötték saját pedofil képeiket. Huckle volt az egyik legaktívabb felhasználó.

Az ügyész elmondta: miután Huckle-t feltartóztatták a londoni repülőtéren, ő maga vallotta be az érte érkező szüleinek, hogy mit tett. Az anyja nagyon dühös és csalódott volt, és maguk a szülők hívták a rendőröket, hogy vigyék el a fiukat. (AFP)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.