Nagyvilág

Obama meghajolt a hirosimai atomtámadás túlélője előtt

Ő az első amerikai elnök, aki lerótta kegyeletét a lebombázott városban.

A hirosimai atomtámadás két túlélőjével találkozott pénteken Barack Obama amerikai elnök a japán város emlékparkjában.

A találkozó után a 91 éves Cuboi Szunao elmondta: megható volt számára, hogy Obama a kezét fogva, figyelmesen hallgatta. Szerinte az amerikai elnöknek időről időre el kellene jönnie Hirosimába, és találkozni az emberekkel. Úgy fognak rá emlékezni, mint aki meghallgatta a túlélők hangját – mondta. Az államfő beszélgetett a 79 éves Mori Szigeakival is, aki előtt meghajolt, majd meg is ölelte őt.

Barack Obama az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki felkereste a japán várost. Korábban felmerült a kérdés, hogy bocsánatot kér-e elődje, Harry Truman döntéséért. Ez nem történt meg, de Obama lerótta kegyeletét az áldozatok előtt.

Az áldozatok emléktáblájának megkoszorúzásakor azt mondta: „halál érkezett az égből, és a világ megváltozott”. A hirosimai Béke Emlékmúzeum vendégkönyvébe azt írta: „megismertük a háború gyötrelmeit. Engedjétek meg nekünk, hogy együtt bátorságot merítsünk ahhoz, hogy békét hirdessünk és atomfegyvermentes világra törekedjünk”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik