Nagyvilág

60 ezren vonultak utcára Brüsszelben

A békésnek indult tüntetések zavargásokba torkolltak, az aktivistákat a rendőrség vízágyúkkal oszlatta szét.

Legalább egy rendőr és számos aktivista is megsérült.

A békésen indult, hatóságok által engedélyezett tüntetés vége felé néhány tucat ember elkezdett köveket dobálni a rendőrségre, majd tülekedés tört ki a tömeg soraiban.

A belga főváros rendőrségének adatai szerint többen mentek tüntetni a belga szakszervezetek korábbi bejelentéseihez képest, amelyek 50 ezer részt vevővel számoltak.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

A 45 órás munkahét ellen tüntetünk. S az ellen, hogy 67 éves korig dolgozzunk, emellett minden évvel egyre több óráig, ez elfogadhatatlan és ezt nem engedjük a kormánynak

– jelentette ki a három nagy belgiumi szakszervezet közül a szocialista FGTB közalkalmazottakat tömörítő ágának szóvivője az RTL televíziónak.

Áprilisban munkabeszüntetéssel tiltakoztak a közalkalmazottak Belgiumban a kormány megszorító intézkedései ellen a CGSP szocialista szakszervezet felhívására.

A Michel-kormány a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint befagyasztja a bérek és segélyek indexálását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelésének érdekében. A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli. (MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik