Nagyvilág

Merkel és Erdogan csak abban ért egyet, hogy folytatni kell az együttműködést

Recep Tayyip Erdogan és Angela Merkel egy órán keresztül tárgyaltak Isztambulban a humanitárius válsághelyzetek kezelésével foglalkozó ENSZ-konferencia keretében. Az Európai Unió és a Törökország közötti migrációs megállapodás értelmében mindkét fél mindent megtesz annak érdekében, hogy a török állampolgárokkal szembeni vízumkényszert legkésőbb július 1-jéig el lehessen törölni.

Merkel fél, hogy ez nem fog sikerülni, mert az ehhez szükséges feltételek nem teljesülnek maradéktalanul. A kancellár elmondta, hogy

a vízummentességhez a török félnek 72 feltételt kell teljesítenie.

Többek között Törökországnak módosítania kellene a terrorizmus ellenes törvényt, de ezt Ankara visszautasítja. Erdogan most Merkelnek is elmondta, hogy ez szóba sem jöhet. Ankara az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és a kurd szélsőségesek elleni küzdelemre hivatkozik.

A német kancellár bírálta a szabadságjogokkal kapcsolatos török kormányzati magatartást is. A találkozó után Merkel elmondta, egyértelművé tette, hogy a török parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlése nagyon aggasztja. Merkel az erős parlament, a sajtó és az igazságszolgáltatás függetlensége mellett emelt szót, írja az MTI.

A török parlament a múlt pénteken fogadta el a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosító javaslatot. A módosítást a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kezdeményezte, mert Erdogan azzal vádolja a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) vezetőit, hogy kapcsolatban állnak a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezettel, és ezért a politikusoknak bíróság előtt kell felelniük. Az alkotmánymódosítás nemcsak a HDP képviselőire vonatkozik, hanem minden parlamenti képviselőre, akiről bűncselekményre vonatkozó aktát tartanak nyilván. Jelenleg 138 ilyen képviselő van.

A török elnökkel folytatott beszélgetést Merkel úgy összegezte, hogy az általa felvetett kérdéseket nem sikerült teljes mértékben tisztázni. Abban viszont egyetértenek, hogy az illegális migráció ügyében folytatni kell az együttműködést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik