Nagyvilág

Kiürítettek egy liverpooli repteret

Evakuálták a liverpooli John Lennon repülőteret pénteken kora délután. A Liverpool Echo információi szerint a felszállásra váró repülőgépekből is kiszállíttatták az embereket.

Az egyik utas beszámolója szerint a reptér egyik biztonságtechnikai berendezése hibásodott meg.

Barátommal Párizsba utaztunk volna, ezt kapta tőlem születésnapjára. A váróteremben ültünk, amikor a bejelentés történt. A személyzet rendkívül nyugtalannak tűnt, százakat tereltek a reptér bejárata elé

– mesélte a nő, majd hozzátette, minden utast újból ellenőrizni fognak a biztonsági kapuknál.

Beszéltem az egyik rendőrrel, aki arról tájékoztatott, hogy saját biztonságunk érdekében evakuálták a terminált, mert meghibásodott egy szkenner.

A repülőtér hivatalos közleményt adott ki az evakuálással kapcsolatban, melyben megemlítik, az utasok biztonságban vannak, csupán technikai probléma merült fel, ami miatt még egyszer át kell esniük a kötelező átvilágításokon.

Arról egyelőre nem tudtak tájékoztatni, emberi mulasztás vezetett-e a reptér kiürítéséhez. Megjegyezték, egyes járatok biztosan késve szállnak majd fel, de keményen dolgoznak, hogy helyreállítsák a rendet.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik