Nagyvilág

Milliók éheznek Jemenben

Jemenben több mint 7,6 millió ember szorul segítségre, mert élelmiszerellátásuk teljesen bizonytalan - közölte New Yorkban helyi idő szerint kedden John Ging, az ENSZ humanitárius koordinációért felelős irodájának igazgatója.

Ging megjegyezte, hogy 2014 óta 2,5 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat Jemenben. Mint hangsúlyozta, egyre súlyosabb a humanitárius helyzet, a nemzetközi közösségnek pedig segítenie kell.

Egy ekkora léptékű válsághelyzethez képest azonban túl kevés ország ajánlott fel segítséget

– fejtette ki Ging, figyelmeztetve arra, hogy milliókat pusztán “egyetlen lépés” választ el az éhínségtől. Kitért arra is, hogy csaknem kétszázezer kórosan alultáplált gyerek van az országban.

A diplomata kiemelte, hogy miközben ez az ENSZ jelenlegi egyik legsúlyosabb humanitárius vészhelyzete, és a világszervezet 1,8 milliárd dollárt tart szükségesnek a segítségnyújtáshoz, ennek mindössze hatodát kapta meg eddig. Külön kitért arra, hogy Szaúd-Arábia idén nem tett felajánlást, pedig tavaly még 245 millió dollárral segítette Jement.

Az arab tavasz után politikai válságba került országban tavaly márciusban robbant ki polgárháború, melyben az Irán támogatását élvező síita húszi közösség áll szemben a fegyveres szaúdi támogatást élvező kormányerőkkel. A harcokban több mint hatezer ember halt már meg. Felük civil volt, mintegy hatoduk pedig kisgyermek.

A jemeni külügyminiszter ráadásul kedden bejelentette, hogy felfüggesztik a Kuvaitban tartott béketárgyalásokat, mert a felkelők nem hajlandóak elfogadni az ország nemzetközileg elismert elnökét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik