Nagyvilág

Gyerekeket égetett el élve az Iszlám Állam

Egy öttagú iraki családot – köztük három gyereket – égettek el élve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szélsőségesei – jelentette csütörtökön a Press TV nevű angol nyelvű iráni hírtelevízió.

A családot kedden végezték ki az észak-iraki Kirkuk Rijád nevű körzetében. “Bűnük” az volt, hogy megpróbáltak elmenekülni az ISIS ellenőrzése alatt álló területekről. A terrorszervezet azért tiltotta meg a civileknek a szökést, mert így élő pajzsként használhatja őket.

Az ISIS a megfélemlítés eszközeként alkalmazza a lefejezéseket és a különös kegyetlenséggel elkövetett nyilvános kivégzéseket, az ezekről készült felvételekkel pedig gyakorta kérkedik az interneten.

Ugyancsak kedden a dzsihadisták 35 dezertőrt temettek el élve a Moszultól délre található Kajjára külvárosában, mert állítólag elmenekültek az észak-iraki csatatérről. A dezertőrök nagy száma miatt a szélsőségesek május elsején elvesztették Basirt. Egy iraki hírügynökség jelentése szerint az ISIS húsz másik tagjának a lábát vágták le azért, mert meg akartak szökni a csatából. A csonkításba a híradás szerint mind belehaltak.

Az iraki biztonsági erők nemrég átfogó offenzívát indítottak a szélsőségesekkel szemben, hogy visszaszerezzék a két éve az ISIS befolyása alá került területeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik