Nagyvilág

Semmi, csak néhány erősebb fotó az észak-koreai pártkongresszusról

Semmi, csak néhány erősebb fotó az észak-koreai pártkongresszusról

Tízezrek vonultak fel kedden Phenjan központjában, ünnepelve a Koreai Munkapárt aznap lezárult kongresszusát, amelyen a küldöttek hivatalosan is jóváhagyták az ország gazdasági és nukleáris erejének fejlesztését célzó politikát.

Az ünneplő tömeg az államalapítóról elnevezett Kim Ir Szen téren gyűlt össze, ahol a fiatal vezető, Kim Dzsong Un a kormánypárt többi magas rangú tagjával együtt egy erkélyről figyelte az eseményeket.

A legkomolyabb európai fesztiválokon nincs ilyen hangulat.

Phenjan, 2016. május 10. Tüzijátékot tartanak az észak-koreai kommunista Koreai Munkapárt kongresszusa befejezõdésének alkalmából a phenjani Kim Ir Szen téren 2016. május 10-én. Észak-Koreában a párt utoljára 1980-ban tartott kongresszust. (MTI/AP/Wong Maye-E)
Fotó: MTI
Phenjan, 2016. május 10. Fáklyás felvonulást tartanak az észak-koreai kommunista Koreai Munkapárt kongresszusa befejezõdésének alkalmából a phenjani Kim Ir Szen téren 2016. május 10-én. Észak-Koreában a párt utoljára 1980-ban tartott kongresszust. (MTI/AP/Wong Maye-E)

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Fotó: Europress fotóügynökség

Fotó: Europress fotóügynökség

Fotó: Europress fotóügynökség

Fotó: Europress fotóügynökség

Fotó: Europress fotóügynökség

Fotó: Europress fotóügynökség

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik