Nagyvilág

A szórványos harcok ellenére Aleppóban szerda hajnal óta tűzszünet van

Az észak-szíriai Aleppóban szerdán pontosan éjfél után 1 perccel hatályba lépett a Washington és Moszkva közvetítésével a városra is kiterjesztett fegyverszünet – mondta Mark Toner, az Egyesült Államok külügyminisztériumának a szóvivője. Más források szerint a tűzszünet csütörtökön fog életbe lépni.

Az Egyesült Államok és Oroszország még kedden érte el a damaszkuszi rezsimnél és a mérsékeltnek tartott ellenzéknél, hogy terjesszék ki a tűzszünetet Aleppóra, ami szerdán már hatályba is lépett. Toner szerint a tűzszünet életbe lépése óta csökkent a harci cselekmények száma, bár továbbra is szórványos összecsapások vannak a szemben álló felek között. Az északi városra kiterjesztett tűzszünetről szóló megállapodást John Kerry amerikai külügyminiszter is üdvözölte, és sürgette annak betartását.

Más források viszont arról számoltak be, hogy az Aleppóra kiterjesztett tűzszünet csütörtökön lép életbe. Ezt látszik igazolni az is, hogy a szíriai állami televízió közlése szerint a hadsereg betartja a csütörtökön hatályba lépő 48 órás, Aleppóra vonatkozó fegyvernyugvást. A kormányerők szerint a tűzszünet csütörtök hajnali 1 órakor lép életbe.

OSDH: ádáz harcok Aleppóban

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki csoport arról számolt be, hogy a szíriai felkelők és Damaszkusz között az utóbbi évben tapasztalt legádázabb összecsapások zajlanak Aleppóban, ezt bizonyítják a világhálón szerdán megjelent felvételek is. Az OSDH szerint a lassan két hete tartó harcokban mintegy 280 civil vesztette életét.

Frank-Walter Steinmeier német és Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter eközben Berlinben sürgette az aleppói harcok azonnali beszüntetését, különben összeomlik a szíriai polgárháború rendezését célzó politikai folyamat. Steinmeier kiemelte, hogy az aleppói tűzszünet nélkül “nincs visszaút Genfbe”.

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja a két külügyminiszter társaságában tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a fegyvernyugvás alternatívája a katasztrófa. “400 ezer ember indulhat meg a török határ felé” – mondta az ENSZ-megbízott. A berlini megbeszélésen részt vevő Rijád Hidzsáb, a Szaúd-Arábia támogatta ellenzéki erőket tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) főkoordinátora újságíróknak elmondta, hogy az egész országra kiterjedő általános tűzszünetet kell hirdetni a térségi és csak átmeneti időre szóló fegyvernyugvás helyett, és a vérontás leállítása mellett a humanitárius helyzeten is javítani kell.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik