Nagyvilág

Beperelte cégét, mert halálra unta magát a munkában

A francia férfi százmilliós kártérítést követel a „pokoljárásként” jellemzett unalmas munkafeladatok miatt.

Bíróság elé citálta egykori cégét egy 44 éves párizsi férfi, mert szerinte olyan kevés munkát bíztak rá, hogy emiatt kiégett – jelentette a helyi sajtó. Frédéric Desnard menedzserként dolgozott egy parfümcégénél, ahol elmondása szerint 2011 és 2014 között félreállították, és szinte semmi felelősségteljes dolgot nem bíztak rá, csak unalmas, a beosztásához méltatlan kis feladatokat.

A négy éves semmittevést „pokoljárásként” jellemezte a francia sajtónak adott nyilatkozataiban. Elmondása szerint az unalom miatt depressziós lett, és szégyenként élte meg, hogy a semmiért kap fizetést. Desnard szerint az ezzel járó stressz teljesen tönkretette, szorongások kezdték el gyötörni, míg végül vezetés közben epilepsziás rohamot kapott. A férfi ezután felmondott.

Desnard most 360 ezer eurós kártérítést követel egykori cégétől a munkaügyi bíróságon, az elmaradt fizetések és előléptetések miatt.

A cég ügyvédje szerint Desnard soha nem mondott semmit főnökeinek arról, hogy unatkozna munka közben. „Ha tényleg semmit nem csinált volna négy éven át, a cég miért alkalmazta volna?” – tette fel a kérdés Jean-Philippe Benissan.

A férfi egyszer már pert vesztett a céggel szemben. Tavaly decemberben egy bíróság ezer eurós kártérítés kifizetésére kötelezte Desnardot, rágalmazás miatt. A bíróság szerint a férfi – akit „a munkaadója iránit személyes ellenszenv vezetett” – minden bizonyíték nélkül állította, hogy a cég tönkretette az egészségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik