Nagyvilág

Uniós vízummentességet kaphatnak jövő héten a törökök

A török parlamentben gőzerővel dolgoznak a vízummentességre vonatkozó feltételrendszer teljesítéséhez szükséges törvények megalkotásán. A gőzt közben egy kis csihi-puhival vezetik le – adja hírül az MTI.

Törökország még március 18-án kötött megállapodást az Európai Unióval elsősorban a menekültügyben kialakult uniós káosz rendszerszintű kezelése érdekében. Az aláírt egyezményben Törökország vállalta, hogy visszafogadja azokat a migránsokat, akik jogosulatlanul léptek az unió területére. Első körben 72 ezer szír állampolgárt vesznek át az EU tagországai, és ugyanennyi illegális bevándorlót küldenek török földre a görög szigetekről. Emellett az Unió 2018 végéig hatmilliárd eurót folyósít az országnak a területén tartózkodó mintegy 2,7 millió menekült ellátására. A felek vállalták továbbá, hogy felgyorsítják a török állampolgárok uniós vízummentességi eljárását.

Ankara 72 feltétel teljesítését vállalta, a vízumliberalizáció céldátuma idén június 30 volt. Úgy tűnik, a török politikusok rápörögtek a témára, és erőltetett menetben dolgoznak a törvényalkotásban. Szerda este azonban fel kellett függeszteni a parlamenti vitát, mivel a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) képviselői, valamint a kurdpárti ellenzék tagjai a kurd szélsőségesek elleni katonai műveletek miatt összeverekedtek.

A megszakadt tanácskozást hétfőre halasztották. Volkan Bozkir uniós ügyekben illetékes török miniszter szerint a hétfői ülés végére minden megállapodott feltétel teljesítését kipipálhatják. Ha tényleg így lesz, akkor az Európai Bizottság (EB) jövő szerdán javaslatot tehet a vízummentességre. Azonban az EU-n belül sem egységesek az álláspontok, a tagországok egy része vitatja a török fél teljesítésének valóságtartalmát.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik