Nagyvilág

Belebukott a hitlerezésbe London volt polgármestere

Felfüggesztették csütörtökön az ellenzéki brit Munkáspárt egyik legismertebb veteránja, Ken Livingstone egykori londoni polgármester párttagságát, miután a politikus egy rádióinterjúban azt mondta, hogy Hitler kezdetben támogatta a cionizmust - adta hírül az MTI.

A 70 éves Livingstone, aki 2000 és 2008 között volt London első közvetlenül választott polgármestere, a BBC rádió politikai magazinműsorának nyilatkozva a Munkáspárt egy másik, szintén antiszemitának ítélt megnyilvánulása miatt felfüggesztett tagját igyekezett megvédeni.

Naz Shah, aki tavaly óta a Labour alsóházi frakciójának képviselője, egy most felszínre került, még 2014-ben kelt Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy megoldaná a közel-keleti válságot, ha Izraelt áttelepítenék az Egyesült Államokba.

Shah szerint Amerikában “bőségesen lenne hely” Izraelnek, amelyet az Egyesült Államok 51. tagállamává kellene megtenni.

A munkáspárti képviselő egy térképet is megosztott Facebook-oldalán, illusztrálandó, hogy Izrael milyen kis helyet foglalna el Amerika területéből.

A térkép alatti szöveg szerint az izraelieket egyébként is “az amerikaiak szeretik a legjobban”, és “tárt karokkal várnák őket otthonaikban”. Mindemellett Amerikának nem kellene évente 3 milliárd dollárt költenie az adófizetők pénzéből Izrael megvédésére, és a Közel-Kelet “ismét békés lenne” – olvasható a Labour-képviselő által megosztott szövegben.

Naz Shah a héten az alsóházban elnézést kért, és közölte, hogy nézetei azóta megváltoztak, de a Munkáspárt vizsgálatot indított, és a vizsgálat idejére felfüggesztették párttagságát.

Ken Livingstone a csütörtöki BBC-műsorban kijelentette, hogy Naz Shah nem antiszemita.

Hozzátette: az “Izrael-lobbi” nagyon jól szervezett kampánnyal igyekszik rásütni az antiszemitizmus bélyegét mindenkire, aki Izrael politikáját bírálja.

Livingstone szerint Adolf Hitler politikája kezdetben arra irányult, hogy a zsidók költözzenek “Izraelbe” – az akkori Palesztinába -, és a náci diktátor “ezzel a cionizmust támogatta”.

Ez még az előtt volt, hogy Hitler megőrült és lemészárolt hatmillió zsidót

– tette hozzá.

A Munkáspárt többtucatnyi alsóházi képviselőjének követelésére vizsgálatot indított, hivatalosan azzal a gyanúval, hogy a volt londoni polgármester szégyenbe hozta a pártot, és a vizsgálat idejére Livingstone párttagságát is felfüggesztették.

Az alsóházi frakció számos tagja azt indítványozta csütörtökön, hogy Livingstone-t végleg távolítsák el a Munkáspártból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik