Nagyvilág

EBESZ: a kormánypártoknak lejtett a pálya a szerbiai választáson

Az alapvető jogok érvényesültek vasárnap, de kampányfinanszírozásról és nyomásgyakorlásról is tettek észrevételt.

Érvényesültek az alapvető szabadságjogok vasárnap, a szerbiai előrehozott választáson, a választópolgárok a pártok széles palettájára voksolhattak, de a sajtó elfogultan tájékoztatott, a kormánypártok előnnyel indultak, és összemosódott a kormány- és párttevékenység a kampányban – közölték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői hétfőn.

Az EBESZ szerint a választási nap nyugodtan és szervezetten zajlott, de az azt megelőző napokban a kormány képviselői visszaéltek pozíciójukkal, a sajtó a kormánypártnak kedvezett, és nem volt teljesen átlátható a pártok és a kampány pénzelése. Többen arról számoltak be, hogy nyomást gyakoroltak a szavazókra, főleg a közszférában dolgozókra.

A szervezet szerint Szerbiának javítania kell a választások jogi szabályozásán. A jogszabályi hiányosságok miatt történhetett meg, hogy néhány párt nemzeti kisebbségi listát tudott állítani, ami egyben azt is jelentette, hogy nem vonatkozott rájuk az öt százalékos parlamenti küszöb. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik