Nagyvilág

Brüsszeli terrortámadás: Belgium nem enged a félelemnek

A terroristák a társadalom megosztására törekszenek, de Európa nem sétálhat bele a csapdájukba, meg kell előzni a radikalizálódást, fel kell törni az országon belül kiépült zárt társadalmakat és elő kell segítenie az integrációt - hangsúlyozta Jan Jambon belga belügyminiszter az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottsága (LIBE) előtt hétfőn.

A brüsszeli terrortámadásokról és a további szükséges intézkedésekről folytatott vitán Jambon úgy fogalmazott: a nyílt és demokratikus társadalom volt a brüsszeli támadások célpontja. A támadást Belgium szeptember 11-jének nevezte, egyúttal az ország sötét pillanatának is – számolt be róla az MTI.

A belga kormány úgy döntött, hogy nem enged a félelemnek

– fogalmazott.

A flamand politikus beszámolt arról, hogy a számos intézkedés mellett 400 millió euróra (mintegy 124 milliárd forint) emelték a terrorizmus elleni küzdelemre biztosított kiadásokat.

Jan Jambon - Fotó: Europress fotóügynökség
Jan Jambon – Fotó: Europress fotóügynökség

Magas árat kell fizetni a biztonságunkért, talán többet, mint eddig gondoltuk

– fogalmazott a miniszter, arra utalva, hogy akár a keret további növelésére is szükség lehet.

Jan Jambon elmondta: a belga parlament döntése értelmében bevonható azoknak az útlevele és személyi igazolványa, akikről a hatóságok azt gyanítják, hogy Szíriába készülnének. A belügyminiszter hozzátette, hogy Belgium az elsők között vezeti be a légi utasok adatainak kezeléséről szóló új európai irányelvet (PNR), kiterjesztve az unión belüli utazásokra is.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter a parlamenti vitán úgy vélte, hogy a Maelbeek metrómegállóban történt öngyilkos robbantás jelképesen Európa, az európai intézmények ellen elkövetett merénylet volt.

Mindez indokolja, hogy szigorú intézkedéseket hozzunk, mert az Iszlám Állam megmutatta, hogy több ezer kilométer távolságból is képes támadásokat elkövetni. Bizonyára számos terrorista hamis papírokkal érkezett Európába, akik valószínűleg Szíriában harcolhattak

– fogalmazott.

Koen Geens - Fotó: Europress fotóügynökség
Koen Geens – Fotó: Europress fotóügynökség

Belgium volt az első európai ország, amely listát készített a külföldön harcoló állampolgárairól, az adataik megosztása terén pedig elsőként tett lépéseket – hangsúlyozta Geens.

Belgium az európai jogszabályokban lefektetett követelményeknél szigorúbb intézkedéseket hozott a feltöltő kártyás mobilszámok és a banki utalások ellenőrzése terén is, valamint Brüsszel az internet és a közösségi oldalak célzott megfigyelésével is fellép a terroristák toborzóival szemben

– mondta az igazságügyi miniszter.

Koen Geens véleménye szerint Európán belül elengedhetetlen a hírszerző szervek szorosabb együttműködése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik