Nagyvilág

Bejött a választás a szerb kormánypártnak, bent van a keménymag is

Előrehozott választásokat tartott Szerbia vasárnap, egyelőre úgy tűnik, a kormányzó pártok és az ultranacionalisták nyertek nagyot.

A várakozásoknak megfelelően, a kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) győzelmével zárultak Szerbiában a vasárnapi előre hozott parlamenti, valamint vajdasági tartományi választások. A választás legnagyobb nyertese viszont a megerősödött és harmadik helyen befutó ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) lett.

A nap legnagyobb meglepetését az okozta, hogy az országos választási bizottság éjjel háromnegyed 1-ig egyáltalán nem közölt előzetes adatokat, a beérkezett voksok alacsony feldolgozottságára hivatkozva, miközben a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) már az este közölt adatokat, a szavazatok 90,6 százalékának összesítése alapján.

Vučić marad a kormányon

A CeSID által közölt előzetes eredmények alapján a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 49,2 százalékát szerezte meg. A kormányfő Aleksandar Vučić marad. A második helyen az SNS eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 11,3 százalékkal. A választás elemzők szerinti legnagyobb győztese az SRS lett, ami az utóbbi két választáson nem jutott be a parlamentbe, most viszont a voksok 7,9 százalékát szerezte meg.

Az 5 százalékos parlamenti küszöböt átlépte az ellenzéki Demokrata Párt (DS) 5,9 százalékkal, a Boris Tadić volt államfő által vezetett hárompárti koalíció, az LDP-LSV-SDS 5 százalékkal, valamint az Elég volt (Dosta je bilo) nevű, a baloldalhoz köthető, de a megszokott politikai felállást elutasító, establishment-ellenes mozgalom is. A jobboldali, nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Dveri mozgalom koalíciója is bekerült a parlamentbe 5,1 százalékkal, így két oroszbarát, unióellenes erő is lesz a szerbiai törvényhozásban.

Az országos választási bizottság hajnali 1 óra előtt, 27,25 százalékos feldolgozottság mellett a CeSIDéhez hasonló adatokról számolt be, azzal a kiegészítéssel, hogy három párt (DS, Dosta je bilo, LDP-LSV-SDS) egyelőre az 5 százalékos küszöb alatt van.

Ez történt a Vajdaságban

A Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) a választási bizottság eddig ismert adatai alapján a 1,47 százalék szavazott. A legnagyobb délvidéki magyar pártnak eddig is 5 képviselője volt a 250 fős belgrádi törvényhozásban, egyelőre nem lehet tudni, hogy a most megszervezett szavazatszám hány helyre elég.

A kormányzó SNS a Vajdaságban is tarolt, ott a szavazatok 46,6 százalékát szerezte meg az ott elérhető, 40 százalékos feldolgozottságú adatok alapján. A vajdasági tartományi parlamentbe az SNS mellett a VMSZ (5,1 százalék), az SPS (8,6 százalék), az SRS (7,1 százalék), a DS (7,1 százalék) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (6,3 százalék) jutott be. A vajdasági választáson 55,41 százalékos volt a részvétel.

Egyelőre nem tudni, melyik pártnak hány mandátum jut a 120 fős tartományi parlamentben. Részletesebb adatokat hétfőre ígért a választási bizottság, ahogy az önkormányzatokból származó adatok is hétfőn lesznek átláthatóak. A vajdasági magyarság szempontjából Szabadka, Topolya, Kishegyes, Magyarkanizsa és Zenta eredményei lehetnek fontosak. Az előzetes eredmények alapján azonban látható, hogy Szabadkán is a Szerb Haladó Párt szerezte meg a legtöbb szavazatot.

Az EU kapujáig

Szerbiában azért írtak ki előre hozott választásokat, mert a kormányfő kijelentette, további négy évre, azaz egy teljes mandátumra van szüksége ahhoz, hogy Szerbiát az Európai Unió kapujáig kormányozza, azaz a tervezett reformokat addigra lehet megvalósítani, lezárni. Előre hozott választást a legutóbb két éve tartottak, vajdasági tartományi és önkormányzati választások azonban legutóbb négy éve voltak. A választások végleges eredményeit csütörtökig kell közzétenni. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik